Paleo palacsinta almás mákos töltelékkel

Az a helyzet, hogy nem terveztem közzétenni, ezért ez az egyetlen szerény fotó. A Sanyi viszont reklamált, így köszönjétek neki a mai desszertünket. 🙂 Tulajdonképpen egyszer már volt itt a blogon ez a tészta, a recept eredetije Seffer Lilla oldaláról való. Ma nem volt itthon minden hozzávaló, így egy kicsit módosult a dolog, de nem ártott neki egyáltalán.

  • Szóval a palacsintatésztába került összesen 10 db tojás, 10 evőkanál gesztenyeliszt, 4 evőkanál nyílgyökér liszt, 3 evőkanál kókuszzsír, és kb. 2,5-3 dl víz. Mindezt alaposan homogénre kevertem, majd – mivel egy kisebb méretű serpenyőm van csak a célra – egyszerre fél merőkanálnyi anyagot folyattam a forró lapra, így sütöttem ki őket.
  • A töltelékre büszke vagyok, mert szerintem egyszerű, és szuper finom: 3 nagyobb alma húsát leturmixoltam, és összedolgoztam 20 dkg darált mákkal, majd belekevertem még egy almát lereszelve. Szaftos, édes, finom! 🙂

palacsinta

Ez az adag elég tetemes, holnapra is jut belőle (a képen már csak a fele van). 🙂 Ja, nagyon tudom ajánlani palacsintasütéshez a most a Sparban pontokért + talán 1500 Ft-ért kapható hőálló, szilikonos sültfordító lapátot (most néztem meg a nevét, a célnak tényleg megfelel 🙂 ), nagy hasznát vettem. Amúgy a tészta szuper, nem szakad egyáltalán.

Print Friendly, PDF & Email

Málnahabos édes vallomás

Holnap Valentin nap. 🙂 Tisztában vagyok vele, hogy ez egy megosztó dolog, régebben én sem rajongtam érte. Aztán rájöttem, hogy az, hogy költöm-e a pénzem mindenféle ilyenkor kapható cukiságokra, csak rajtam múlik, egyáltalán nem kötelező. Elég, ha egy finom reggelit készítünk a párunknak, esetleg közös programot szervezünk, és felhívjuk a szeretteinket. Úgy gondolom, ebben semmi rossz nincs, miért állnék ellen egy olyan ünnepnek, ami a szeretetről szól? Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy ehhez nem kell(ene) ünnep… persze, hogy nem. De baj, hogy van? 🙂

valentin1_mini

Hoztam egy ötletet a finom reggelihez, édesszájú szeretteid nem fogják visszautasítani. Nem csak a párodnak, de az egész családnak kedves meglepetés lehet. Elég kiadós, szerintem ez a recept nagyjából 4 főre elegendő adag. Mielőtt kérdeznétek, a sütéshez a szilikon formákat 1-2 hete a Spar-ban vásároltam. 🙂

valentin3_mini

Tészta

Hozzávalók:

  • 13 dkg gesztenyeliszt
  • 12 dkg nyílgyökér liszt
  • 1 db tojás
  • 5 dkg tisztított vaj vagy kókuszzsír
  • 3 dl kókusztej
  • 1 ek. foszfát- és gluténmentes sütőpor vagy 1 tk. szódabikarbóna
  • 1 mk. só
  • 1-2 ek. paleo édesítő

Elkészítés:

Először külön a száraz, külön a nedves hozzávalókat elkeverem, majd vegyítem a kettőt. Serpenyőben kevés kókuszzsírt forrósítok, belehelyezem a formákat. Mikor a zsír már forró, alacsonyra veszem a lángot, és a formákba annyit csorgatok a masszából, hogy kb. fél centi magas legyen. Körülbelül fél perc után leemelem a formákat, és egy lapos kanállal alányúlva hirtelen megfordítom a palacsintákat. 20-30 mp. után lehet ellenőrizni az alját, és ha szépen megbarnult, készen is van. A serpenyőt minden egyes adag előtt picit újra kizsíroztam.

Szerintem isteni ez a tészta, de ha egyszerűsíteni szeretnél, banánpalacsintából is meg tudod csinálni.

valentin4_mini

Csokoládékrém

Hozzávalók:

  • 70 g kókuszzsír
  • 50 g kakaópor
  • 40 g paleo édesítő (nálam méz)
  • 3 ek. Real Thai kókusztej (bármilyen más kókusztej is jó lehet)

Elkészítés:

Gépi habverővel alaposan összedolgozom a hozzávalókat.

valentin2_mini

Málnahab

Hozzávalók:

  • 2 dl Real Thai kókusztej (más is lehet, de fontos, hogy jó zsíros legyen, mert habbá kell verni)
  • 5 dkg fagyasztott málna
  • 2 dkg paleo édesítő
  • 1 tk. citromlé
  • 2 tk. kókuszliszt (elhagyható)

Elkészítés:

A szoba hőmérsékletű tejbe beletettem a fagyott málnát, az édesítőt és a citromlevet. Először botmixerrel turmixoltam, majd gépi habverővel habbá vertem. A kókuszliszt azért került csak bele, mert szépen összeállt ugyan a krém, de így még kevéssé volt szépen formázható. Ha számodra ez nem szükséges, nyugodtan hagyd ki belőle.

valentin6_mini

Nagyon finom, nagyon kiadós édesség. Két darab után feladtam, annyira tele lettem tőle. 🙂 A citromos málnahab teszi könnyedebbé az egészet, ki ne hagyjátok!

valentin5_mini

Boldog Valentin napot Nektek! 🙂

Print Friendly, PDF & Email

Málnás vaníliapuding torta

Az a helyzet, hogy egyszerűen imádom a madártejet, nem tudom megunni. Hogy hogy jön ez ide? A madártejből indult ez a torta. Azt már tudjátok, hogy nálunk, ha édességre vágyunk, ma már a legritkább esetben kerül sütemény az asztalra. Általában valamilyen „pacsmagolós” finomságot készítek: krémeket, turmixokat, vagy persze madártejet. Most sem a saját kedvünkre tettem ezzel a tortával, hanem vendégségbe voltunk hivatalosak. Születésnap. Ha születésnap, akkor azért dukál a torta. Nem ez volt „a” szülinapi torta, ami amúgy olyan szép volt, hogy nem is tudtam volna űberelni. Na nem paleos volt, de azért szép. 🙂

malnas_pudingtorta1_mini

Szóval a lényeg, hogy olyasmit szerettem volna készíteni, ami valamelyest összhangban van a mostani „még egészségesebb” paleo desszertjeimmel. Nemrég csináltam paleo madártejet, ahol a sodót a tojások sárgájával és egy pici zselatinnal sűrítettem. Isteni lett! 🙂 Ezt gondoltam valamilyen formában átvinni ebbe a tortába. Először arra gondoltam, hogy egyenesen madártej torta legyen, habbal a tetején (ami késik, nem múlik 🙂 ), de végül nem tudtam kihagyni belőle a kedvencemet: a málnát. Így a fehérjékből készítettem egy kicsit savanykás túrószerű réteget, ami szerintem nagyon jól passzolt az egészhez.

malnas_pudingtorta5_mini

A receptet 18 cm-es tortaformára adom meg. A vaníliapuding nem fért bele teljesen, de ne aggódjatok, el fog fogyni a maradék. 🙂

Az alap

  • 10 dkg mandula
  • 10-12 szem aszalt datolya
  • 1 ek. kókuszzsír

A datolyákat úgy fél órára vízbe áztattam (aszalt datolyák voltak), majd jól átmostam, és aprítóban homogénre daráltam a mandulával és a kókuszzsírral. A masszát kókuszzsírral mindenhol kikent tortaforma aljába simítottam.

malnas_pudingtorta2_mini

A „túrós réteg”

  • 10 db tojásfehérje
  • 3 ek. kókuszzsír
  • 1/2 citrom leve
  • csipet só
  • kb. 10-15 dkg-nyi édesítés (jajj, kövezzetek meg, de már megint nem mértem le… kóstolás!)
  • 15 dkg málna
  • 1 tk. zselatin
  • 1/2 dl víz

A tojásfehérjéket egy nagyobb lábosnyi, csipet sóval és pár csepp citromlével fűszerezett lobogó vízbe folyattam, 1-2 percig főztem. Szűrőkanállal kiszedtem, tiszta konyharuhán keresztül kinyomkodtam a levét, amennyire tudtam. Összekevertem a kókuszzsírral, a citromlével és az édesítővel (pici stevia port és kevés mézet használtam). A zselatint a vízben előírás szerint (forralással) feloldottam, majd a masszához kevertem. Az egészet picit átturmixoltam botmixerrel, majd hűtőbe tettem dermedni. Mikor már nem folyt, az alapra simítottam.

malnas_pudingtorta4_mini

A vaníliapuding

  • 1 l kókusztej
  • 10 tojás sárgája
  • 1/2 mk. őrölt Bourbon vanília
  • kb. 20 dkg-nyi édesítés (khm… kóstold! 🙂 )
  • 30 g zselatin por
  • 15-20 dkg málna a tetejére

A kókusztejet a zselatinnal együtt, folyamatosan kevergetve felforraltam, majd óvatosan, szintén folyamatos keverés mellett a tojások sárgájára folyattam. Részben steviát használtam az édesítéshez, ezt már ekkor belekevertem, részben pedig mézet, amit csak kihűlés után, a vaníliával együtt. Mikor eléggé kihűlt, betettem a mélyhűtőbe kb. 20-30 percre, mert ott gyorsan kocsonyásodik. A részben összeállt krémet rákentem a málnás rétegre (nem fért rá mind, maradt egy kis kóstoló 🙂 ) és a hűtőbe tettem. A málnát már ekkor is ráteheted akár, én csak a teljes dermedés után pakoltam meg vele.

malnas_pudingtorta3_mini

Igen, sajnos állnia kell egy éjszakát a hűtőben, hogy szépen szeletelhető legyen, de kanállal is finom, tapasztalatból mondom! 😀

Tetszett a recept?
Alakítsd ki a saját paleo konyhádat, iratkozz fel a Paleo konyha hírlevelére!
Recepteket, gyakorlati tanácsokat, és érdekes, hasznos elméleti infókat is küldök Neked.

Levélszemetet (spam) nem küldök. A hírlevélre való feliratkozással egyben elfogadod, hogy reklám tartalmú (eDM) levelet is kaphatsz tőlem.
Paleo konyha - Haász Niki
Print Friendly, PDF & Email

Gesztenye bonbon

Ismét egy igazán egészséges, roppant egyszerű és gyors desszertet hoztam. 🙂 Valamelyik nap újra meghallgattam Szabó Gál Bence Paleország Fesztiválon tartott előadását, amit egyébként minden paleosnak és nem paleosnak is nagyon ajánlok. Sok új, meglepő, hasznos információval szolgált. Szóval ebben az előadásban említett egy gyors, egészséges desszertet, amit kicsit átvariálva született meg ez az isteni bonbon. 🙂

gesztenyes4_mini

Hozzávalók:

  • 250 g natúr gesztenye massza
  • 20 g zselatin por
  • kb. 3 dl víz
  • 10-12 dkg-nyi édesítés – nem mértem le, kóstold!
  • 2 ek. kókuszzsír

gesztenyes1_mini

Elkészítés:

A vizet egy kis lábosba teszem, elkezdem melegíteni, hozzáadom a zselatint és a kókuszzsírt. Folyamatos keverés közben felforralom, majd lehúzom a tűzről. Beleteszem a gesztenyemasszát, az édesítőt, és elektromos habverővel alaposan összekeverem. Szilikonos bonbon formákba csorgatom, majd 1-2 órára hűtőbe teszem.

gesztenyes3_mini

Ez a mennyiség nekem 4 szilikonos formát töltött meg.

gesztenyes7_mini

Egy hibája van az egésznek: rettentő gyorsan elfogy! 🙂

gesztenyes5_mini

Elindult a Paleo konyha recept klubja, csatlakozz Te is hozzánk!
Megoszthatod a kedvenc receptjeidet, és ötletet meríthetsz másokéból.
Várunk! 😉

Print Friendly, PDF & Email

Joghurt kókusztejből

Paleo létem előtt nagyságrendileg napi 3-4 dl joghurtot fogyasztottam. Innen visszanézve csoda, hogy nem is volt olyan drasztikusan rossz az inzulinrezisztenia eredményem, csak „határesetnek” értékelte az orvosom. 🙂 Mindenesetre tény, hogy imádtam a joghurtot minden formában. Elhagyni nem volt olyan nehéz, mint számítottam rá, de azért egyáltalán nem bánom, hogy sikerült felfedeznem a paleo verzióját.

joghurt3_mini

Magyar oldalakon csak 1-2 helyen futottam bele a kókusztejből való joghurtkészítés rejtelmeibe, külföldi blogolók között többet is találni, akit foglalkoztatott a téma. Bár a mikrobiológia nem volt a kedvencem, szeretem tudni, hogy mi miért és hogyan működik, ezért utánajártam egy kicsit a témának. Elnézést a most következő, kicsit tudományosabb kitérőért, akit nem érdekel, ugorjon a végére, a recepthez! 🙂

Tudományos háttér

Joghurt készítés esetén az erjesztéshez használt baktériumok baktériumok általában a Lactobacillus bulgaricus és a Streptococcus thermophilus. Így ha probiotikum kapszula tartalmával kívánjuk fermentálni a tejünket, figyeljünk rá, hogy az tartalmazza ezeket a bacikat. A folyamat felgyorsítása érdekében kiegészítésként gyakran adnak az indító baktériumkultúrához Lactobacillus acidophilust, Lactobacillus caseit, és Bifidobacteriumokat. (Forrás)

A fermentálás (erjesztés) tulajdonképpen egy tartósítási módszer is, ami azon az elven működik, hogy a „jó” baktériumok, elszaporodásuk révén nem hagyják terephez jutni a „rossz” baktériumokat. Megfelelő hőmérséklet és táptalaj kell nekik ahhoz, hogy sokasodjanak. A cukrok (elsősorban a laktóz) bontásából nyernek ezek a jó bacik energiát, és a folyamat közben keletkező mellék- és végtermékek (pl. tejsav) adják jelen esetben a joghurt jellegzetes ízét, ráadásul még a tápértékét is növelik. Tehéntej esetében az emészthetőség is javul, tekintve ugye, hogy a baktériumok feldolgozzák nekünk a laktózt. Paleo joghurt esetén mégsem javaslom a laktóz használatát, mert nem tudjuk ellenőrizni, hogy mind felhasználásra került-e.

joghurt1_mini

Találtam egy nigériai tudományos lapban 2000 decemberében megjelent cikket, ami a kókusztejből (és tigrismogyoróból) való joghurt előállítását tárgyalja. Náluk nehezen hozzáférhető és drága a tehéntej, így ők is alternatívát keresnek. A kókusztejet a kókuszbél és víz összeturmixolásából, szűréssel nyeri ki. Laktóz és szacharóz (egy glükóz és egy fruktóz molekula kapcsolódik össze benne, ez gyakorlatilag a kristálycukor) hozzáadása után felmelegítik 70 fokra, majd hirtelen visszahűtik 45-re. Ekkor beleteszik a Lb. bulgaricusból és S. thermophilusból álló, egy éjszakás tenyészetüket, majd 30 fokon tartják 12 órán keresztül. (Bevallom, nem értem, miért volt elég nekik a 30 fok, talán azért, mert már egy kész tenyészetet adtak hozzá, bár ez nekem még nem tűnik logikusnak.)

Az említett cikk összehasonlítja a kókusztejből és a tigrismogyoróból készült joghurtot a tehéntejből készülttel. Az egyik érdekesség, hogy a kókusztejjel készültet finomabbnak találták a tehéntejes verziónál (vizsgálták a megjelenését, a szájban való érzetet, az ízét, az aromáját). 🙂 A másik, ami engem meglepett, hogy a kókusztejes joghurtnak magasabb a nyersfehérje tartalma.

joghurt4_mini

Elkészítés

Akkor térjünk a lényegre: hogyan is készül? Nem annyira macerás, mint az ember elsőre gondolná. Megkönnyíti picit a dolgunkat, ha van egy joghurtkészítő gépünk, de anélkül sem olyan nagy dolog összehozni.

joghurt2_mini

Amire szükségünk lesz:

  • 1 l kókusztej
  • joghurtindító vagy 1-2 probiotikum kapszula (ami legalább Lactobacillus bulgaricust és Streptococcus thermophilust tartalmaz)
  • 2 ek. zselatin por
  • 1 tk. méz
  • steril befőttes üvegek
  • hűtőtáska és újságpapír a dunsztoláshoz

Így készítsük:

  1. A kókusztejünket majdnem forrásig hevítjük, hozzáadjuk előírás szerint a zselatint.
  2. 40-42 fok körülire visszahűtjük a tejet. Joghurtkészítő gép használatakor hidegebb is lehet, a készülék úgyis visszamelegíti.
  3. Hozzáadjuk a joghurtindítónkat vagy a kapszula tartalmát – csak ekkor adjuk hozzá, mert túl magas hőfokon a bacik elpusztulnak!
  4. Gyorsan a befőttes üvegekbe töltjük, azokat lezárjuk.
  5. Az üvegeket újságpapírral be szoktam csomagolni, mert az jól tartja a hőt, majd egy hűtőtáskába teszem őket radiátor közelébe.

joghurt6_mini

Tippek, észrevételeim

  • Ha a befőttes üvegekbe töltve 40 fok alá hűl, be szoktam tenni egy fél órára a sütőbe, úgy, hogy picivel 50 fok alá tekerem a szabályozót. Utána mehet a dunsztba.
  • Ha nincs ételhőmérőtök (nekem sincs), akkor egy sterilizált, vízálló, digitális testhőmérő is megteszi, csak nyilván ne akkor lógassátok bele a tejbe, amikor még egyértelműen forró.
  • Megfelelő dunsztolási hőfok tekintetében sok mindennel találkoztam, az értékek általában 35 és 45 fok között mozogtak valahol. A különböző baktériumok fermentáló tulajdonságához az optimális hőmérséklet változó, nyilván ebből adódnak a különbségek. A tartomány mindenesetre nem annyira tág, valahol ezen értékek között kellene tartanunk a készülő joghurtunkat úgy 12-36 órán keresztül.
  • Amikor elkészül, az üvegek alján átlátszó savós réteg keletkezik, fölül fehér. Én össze szoktam rázni, és így teszem dermedni a hűtőbe. Hűtés közben nem árt, ha legalább még egyszer megrázzuk, így szép homogénre fog kocsonyásodni a zselatintól. Le is lehet szűrni egy gézen keresztül (persze akkor nem rázzuk össze), úgy a savó és a joghurt külön fogyasztható, de nekem így jobban bejött.
  • Igyekezzünk a lehetőségekhez mérten sterilen végezni az egész folyamatot, a felhasznált üvegek is legyenek mindig kínosan tiszták. Ha a végterméken azt látjuk, hogy befertőződött (színes foltok a tetején, kellemetlen szag), inkább öntsük ki!
  • A „majdnem” forrásig hevítés az elején azért szükséges, hogy a nemkívánatos bacik elpusztuljanak. Tehéntej esetén írták, hogy forralni azért nem jó, mert a tej szerkezete is károsul, ami nem szerencsés. Kókusztej esetén ez nem tudom, mennyiben áll fenn, mindenesetre nem ártunk, ha ugyanúgy csináljuk.
  • A felhasznált indító mennyiségével, minőségével és a dunsztolás idejével, hőmérskletével játszva kitapasztalhatjuk, hogy hogyan ízlik nekünk legjobban a végtermék. Javaslom, hogy mindig csak egy dolgot változtassatok meg, különben nem fogjátok tudni, hogy minek is köszönhető az eltérő végeredmény. Ami nekem eddig a legjobban bevált: 2 db Bio Kult kapszula tartalma megy a tejbe, 41 fokosan teszem el az üvegeket, és 22 órán keresztül dunsztolom. Ez így elég savanykás lesz, de én így szeretem. 🙂
  • Elvileg a második joghurtunkat már úgy is készíthetjük, hogy az első joghurtból megmentett 1-2 evőkanállal oltjuk be. Hosszú távon így azért nő a befertőződés veszélye, így pár alkalom után térjünk vissza a joghurtindítónkhoz.
  • Többen állítják, hogy indítóként bármilyen probiotikum kapszula megteszi, úgyhogy próbálkozzatok nyugodtan! 🙂

joghurt7_mini

Töltsd le ingyen a leggyorsabban elkészülő finomság recepteket
a "Paleo receptek természetesen" könyvemből!
... és mentsd ki magad a váratlan vendégek előtt a receptkönyv legegyszerűbb desszert ötleteivel!
Levélszemetet (spam) nem küldök. A hírlevélre való feliratkozással egyben elfogadod, hogy reklám tartalmú (eDM) levelet is kaphatsz tőlem.
Paleo konyha - Haász Nikoletta
Print Friendly, PDF & Email