Paleo tejes pite eperrel

Ma reggel azzal ébredtem, hogy valami brownie-szerű süteményt ennék, csak kakaómentesen… 🙂 Mostanában többször készítettem paleo csokit, a kakaóból egy időre elegem lett, viszont imádom a brownie finom, krémes állagú tésztáját. Ez a tejes pite született belőle, nekem nagyon ízlik, három nagy szelettel betoltam reggelire. 🙂

tmp_tejes pite 1a-2003999524

Hozzávalók:

  • 15 dkg finomra darált mandula
  • 5 dkg kókuszliszt
  • 1/2 mk. szódabikarbóna
  • 3 tojás
  • 5 dkg kókuszzsír
  • 10 dkg eritrit
  • 1 tk. vanília aroma
  • 1,5 dl kókusztej
  • 1 banán
  • 25 dkg (fagyasztott, kiolvasztott) eper

tmp_tejes pite 2a-269666273

Az eritrit kivételével összekevertem a száraz hozzávalókat. A tojást az eritrittel és az aromával habosra vertem, hozzáadtam a kókuszzsírt is, majd beleöntöttem a lisztkeveréket. Alaposan összekevertem, felöntöttem a tejjel, és hozzáadtam a péppé nyomott banánt is. Összekutyultam, és kókuszzsírral kikent, kis méretű tepsibe simítottam a tésztát. A tetejére tettem az epreket, és 175 fokon 45 percig sütöttem (az utolsó 10 percben légkeverésen ment a sütő, hogy ne égjen meg a teteje).

Print Friendly, PDF & Email

Zöldség chips

Eddig céklából, sütőtökből és zellerből készítettem el, de a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Olvastam például, hogy káposztából is nagyon finom. Tapasztalatom szerint köretként is megállja a helyét, például egy jó kis sült csirkecomb mellé. 🙂 Abszolút kiváltható vele a hagyományos burgonya chips, nem kell lemondani  az esti film melletti nassolásról! Moziba is magunkkal vihetjük, csak ügyesen kell becsempészni. 🙂

Cékla chips
Cékla chips

Elkészítése:

Bármi legyen is az alapanyag, a lényeg, hogy nagyon vékonyra kell szelni, és alacsony lángon (ez nálam 140 fok volt), lehetőség szerint légkeveréses programmal kb. 40-50 percig szárítsuk ropogósra az adott zöldséget/gyümölcsöt. A légkeverés segítségével nem ég meg idő előtt, illetve egyszerre több tepsiben is készíthetjük egymás alá/fölé pakolva. Én szeletelés után (amit vékony uborka szeletelővel végeztem) sütőpapírra helyeztem, és egy szilikonos ecset segítségével olvasztott kókuszzsírral kentem be a zöldségeket. Sütés közben figyeltem, hogy akkor szedjem ki, amikor már ropogós, de még nem égett. Nagyon finom lett mindegyik, nekünk a só/bors sem hiányzott hozzá. Ha valaki mégis szeretné, csak sütés után fűszerezze!

Ötlet: még nem próbáltam, de szinte biztos vagyok benne, hogy kacsa- vagy libazsírral kenve még ízletesebb a végeredmény!

Print Friendly, PDF & Email

Banánpalacsinta

Több verziója is kering a neten, különböző banán-tojás aránnyal, van, aki külön veri fel a fehérjét, stb. Én ezt a receptet próbáltam ki először, és egyelőre utoljára. Nekünk nagyon bejött elsőre, és ugye járt utat a járatlanért… 🙂 Amikor először készítettem, életem párja azt mondta, még soha nem evett ilyen finom palacsintát… 🙂 Hátránya, mint a legtöbb paleo palacsintának, az, hogy nem lehet (na jó, nekem nem sikerült) olyan szép nagy, tányér méretűt kihozni belőle, mint hagyományosan. Az íze azonban kárpótol, tényleg. Érdemes érett banánból készíteni, ezt főleg a nagyon édes szájúaknak ajánlom. 🙂

tmp_bananpalacsinta02778100090

Hozzávalók:

  • 2 tojás
  • 1 banán
  • kevés kókuszzsír

A két tojást habosra verem, a banánt péppé nyomva keverem hozzá. Pici kókuszzsíron sütöm ki őket.

tmp_bananpalacsinta011353255826

A titka abban rejlik, hogy olyan 2-3 evőkanálnyi adagokkal dolgozzunk egyszerre, és alacsony lángon, türelemmel! Különben könnyen leég, és csak bosszankodunk, hogy legfeljebb császármorzsának lesz jó az eredmény, mert megfordítani sem sikerült rendesen. Igen, tapasztalatból beszélek. 🙂 Nekem a maximum eddig 4 evőkanálnyi adag volt, amit szépre, és egész nagyra sikerült sütni, de még nem adtam fel! 🙂

Ajánlom natúr lekvárral, paleo csokikrémmel, de önmagában is nagyon finom! 🙂

Print Friendly, PDF & Email

Zöldséges fasírt karfiolkrémmel

Nem titok, hogy az elkészítése Trollanyu „Shepherd’s pie – paleo” receptjén alapul. Szemeztem vele egy pár napja, és végül megszületett. Csak azért nem az eredeti verzió, mert nem készültem rá rendesen, és 1-2 hozzávaló nem volt itthon, illetve tápióka keményítőről például csak mostanában hallottam először. A lényeg, hogy fantasztikus lett a végeredmény, úgy tervezem, pár nap múlva ismét megcsinálom. 🙂

tmp_zoldseges fasirt karfiolkremmel 02-140846634

Hozzávalók a fasírt részéhez:

  • 500 g darált hús
  • 1/8 zeller
  • 1 nagy répa
  • 1 tojás
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tk. só
  • bors
  • 1 tk. oregánó
  • 1 tk. tárkony

A zellert és a répát, miután megtisztítottam és feldaraboltam őket, aprítógépben kisebb darabokra daráltam. Az összes hozzávalót összegyúrtam, és libazsírral kikent sütőtálba simítottam.

tmp_zoldseges fasirt karfiolkremmel449097312

Hozzávalók a karfiolkrémhez:

  • 1 fej karfiol
  • 1 tojás
  • 1 gerezd fokhagyma
  • bors
  • őrölt szerecsendió

A karfiolt megtisztítottam, és rózsáira szedve puhára pároltam. Alaposan összeturmixoltam a többi hozzávalóval, és a húsos alapra kentem.

Alufóliával lefedve először 190 fokon 30 percig sütöttem előmelegített sütőben, majd alufólia nélkül még visszatoltam kb. 15-20 percre.

Print Friendly, PDF & Email

Könnyű körtekrém

Mostanában inkább a könnyed, gyümölcsös édességeket kívántam meg, részben emiatt született ez a krém. Illetve azért, mert nemrég sikerült akciósan szereznem pár gyönyörű avokádót. 🙂 Régebben többször csináltam belőle csokoládépudingot, de most egy kicsit az is töménynek tűnt volna. Minimális hozzávalóból isteni finom, könnyű krémet sikerült összehozni.

tmp_kortekrem011353255826

Hozzávalók:

  • 2 körte + 2 a rétegzéshez (ehhez más gyümölcsöt, pl. banánt is használhatunk)
  • 2 avokádó
  • pár csepp citromlé (kb. 1 mokkáskanálnyi volt)
  • igény szerint 2-3 ek. xilit/eritrit/méz

Az avokádó húsát kikapartam, a körtéket feldaraboltam (héjastól), és összeturmixoltam habosra az összes hozzávalót. Körtedarabokkal rétegeztem poharakba.

tmp_kortekrem02778100090

Egyszerű, gyors, nagyon fincsi! 🙂

Print Friendly, PDF & Email