Tojáspalacsinta

Ma – illetve ha jól látom az órát, ami épp 2:40-et mutat, akkor tegnap – két észrevételt kaptam kolléganőimtől. Az egyik, hogy régen posztoltam utoljára (két napja! :-)), a másik, hogy tegyek még fel olyan recepteket, amihez nem kell semmilyen „speciális” összetevő. Nos lányok, hoztam is ajándékot, meg nem is… 🙂 Ma este hozzávaló híján csak játszottam egy kicsit a vacsorával, de úgy érzem, igazán jól sikerült. Látványra mindenképpen, de ízre is kielégítő volt! 🙂

tmp_P111061366596370

A következőképpen készült:

Kevés kókuszzsírt hevítettem, rátettem 3 szelet szalámit, és megszórtam egy kis apróra vágott hagymával. Mikor félig megsültek, egy felvert tojást ráöntöttem (szalámik a serpenyő középvonalában, tojás palacsintaszerűen szétterítve rajtuk), majd mikor már majdnem készen volt, a „palacsintát” kétoldalról a szalámikra hajtottam, majd tányérra csúsztattam.

Igazából  ez egy omlett, mehet bele ízlés szerint bármilyen zöldség is.

Legközelebb igyekszem valami komolyabbat összehozni, addig is vígasztaljon Benneteket, hogy elkezdtem feltölteni az „Alapanyagok” menüpontot! 🙂

Na, aludjatok már! 🙂

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .