Sütőtökös-csokis muffin

Igen, tudom, a paleo nem az édességekről szól. Két okom is van arra, hogy mégis miért pont egy édes muffinnal indítom a blogot. Az egyik, hogy ez az első olyan recept, amit teljesen magam dolgoztam ki, és büszke is vagyok rá, mert aki kóstolta, elégedett volt vele. A másik pedig, hogy szerintem igenis fontosak a paleo édességek azoknak az édesszájúaknak, akik egyelőre csak kacérkodnak az étrendváltás gondolatával. Gyorsan visszahőkölhet az, aki úgy érzi, hogy le kell mondania valamiről. A legtöbb fogyókúrás projekt is ezen bukik el..

Sütőtökös-csokis muffin
Sütőtökös-csokis muffin

Ez a muffin eredetileg az október 5-i váci paleos rendezvény muffin versenyére készült, és bár nem hozta el nekem a fődíjat, az elő- és „utókóstolók” körében is nagy sikert aratott. A dolog pikantériája az, hogy ráadásul a verseny után – kis módosításokkal – készített muffin lett a legfinomabb, így ennek a receptjét osztom meg Veletek:

Tészta:

  • 7 ek. őrölt mandula
  • 3 ek. kókuszliszt
  • 1/2 kávéskanál stevia por (ez kb 10dkg xilitnek vagy eritritnek felel meg)
  • 1/2 tk. szódabikarbóna
  • 1 tk. gyömbérpor (minél púposabb, annál pikánsabb lesz)
  • 1 piros alma lereszelve
  • 15 dkg sült sütőtök (nyersen, pucolva kb. 22 dkg)
  • 3 tojás (csipet sóval felverve)

A hozzávalókat összekeverve lágy masszát kapunk. 1-1 evőkanálnyit tettem körülbelül a muffin formákba, és a közepüket benyomkodva kosárformákat csináltam. Ide jön kb. 2 tk. töltelék.

Töltelék

  • 50 g kókuszzsír
  • 50 g kakaópor
  • 50 g eritrit

Az eritritet összekeverés előtt 2-3 ek. vízzel sziruppá összemelegítem, különben nem lesz jó, de mehet helyette 40 g porxukor is, azt nem kell sziruposítani (sima xilittel még nem próbáltam). A hozzávalókat gépi habverővel alaposan összekeverem és annyi vizet teszek hozzá közben, hogy olyan lágy pudingos állaga legyen.

Miután belekerül a töltelék, a kosárkák szélét óvatosan ráhajtogatom és a maradék tésztával befedem őket.
1 almát lereszelve a tetejükre halmozok.
170-180 fokos sütőben kb. fél óra.
Ez a mennyiség 12 db kisméretű muffin formához elég.

Jó étvágyat hozzá! 🙂

Print Friendly, PDF & Email

10 hozzászólás “Sütőtökös-csokis muffin” bejegyzéshez

  1. Szia Niki!Holnap végre megcsinálom ezt a csodát!Vettem szilikon muffin formát!Köszi ezt a receptet!!! 🙂 Marika

    1. Jaaj!Már nem emlékeztem,hogy kell bele sütőtök!Hát most nagyon szomorú vagyok! :(((

  2. Hurrá-hurrá!
    Már nagyon vártuk! Köszi Niki, és sok lekes olvasót hozzá!
    puszi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .