Miután a cukor és a mesterséges édesítők egyáltalán nem paleo-barát alapanyagok, „muszáj” valamivel pótolni őket. A félreértések elkerülése végett a nádcukor és a barna cukor sem paleo!
A mézzel kezdeném, mert használata komoly vitákat vált ki paleós körökön belül. Egyesek szerint az egyetlen igazán paleo édesítő, mások nem ajánlják, mert állítólag nagyon megemeli a vércukor szintet. Saját tapasztalatom az, hogy a nyers méz használata mellett nem tértek vissza a vércukor eséses rosszulléteim, így az én kompromisszumom, hogy használom, de csak nyersen. Sütni nem szoktam vele. A benne lévő enzimeknek köszönhetően elvileg máshogyan dolgozza fel a szervezet, mintha egy vele egyenértékű glükóz-fruktóz szirupot innánk (merthogy gyakorlatilag ez van a mézben is), azzal összevetve kevésbé emeli meg a vércukor- és az inzulinszintet. Ezek a jótékony hatású enzimek hő hatására sajnos visszafordíthatatlanul tönkremennek, így már tényleg csak olyan, mintha cukorszirupot innánk. Emiatt például ne a nyári vásáron, tűző napon álló mézet vigyétek haza, bármilyen csalogató! Ha használjátok, csak megbízható forrásból származó, valódi termelői mézet válasszatok, és lehetőleg hűvös, sötét helyen tároljátok.
A mértékletesség fontos! Ne egyétek nagykanállal, maximum édesítésre ajánlom, összességében így sem többet napi egy evőkanálnyi mennyiségnél.
Való igaz, hogy a természeti népek is fogyasztanak, és az ősember is fogyaszthatott mézet, ugyanakkor náluk a szezonalitás azért erősen lekorlátozta ezt a dolgot. Egy évben úgy két hónapig tudtak / tudnak hozzájutni.
A gyümölccsel való édesítés a mézhez szerintem eléggé hasonló történet, de bevallom, a gyümölcsöket én meg is szoktam sütni, önmagában vagy sütiben is. Ez is egyfajta kompromisszum, részemről abszolút belefér. Ha azt vesszük, hogy azelőtt évente hány kiló kristálycukrot tömtem magamba, valószínűleg ez is hatalmas felüdülés a szervezetemnek.
Stevia: talán a legegészségesebb természetes édesítő. Bizonyított, hogy szabályozza az inzulinszintet, inzulinrezisztencia esetén kifejezetten ajánlott a használata. Édesítő ereje a répacukorénak 300-szorosa! Hátránya, hogy elég jellegzetes mellékíze van, amit sokan nem szeretnek. Ha valamilyen gyümölccsel vagy mézzel együtt használjátok, szinte teljesen elvész a mellékíze. Ő a leggazdaságosabb, egy 20g-os por ára (és édesítő ereje is!) kb. 6 kg cukorénak felel meg. Egy lapos kávéskanálnyi belőle kb. 20 dkg cukorral egyenértékű.
Nyírfacukor vagy xilit: cukoralkohol, az egyik legkedveltebb édesítő a paleoban. Glikémiás indexe 0, vagyis egyáltalán nem emeli meg a vércukorszintet, ráadásul édesítő ereje a répacukoréval egyenértékű. Hátránya, hogy sokan érzékenyek rá, és hasmenést okoz náluk, de fokozatossággal rá lehet szoktatni a szervezetet. Őszintén szólva ehhez egyrészt lusta vagyok, másrészt pl. egy vendégség esetén senkivel sem szeretnék kiszúrni, így én nem használom.
Eritrit: a nyírfacukorhoz hasonlóan az eritrit is cukoralkohol. Glikémiás indexe szintén 0, a különbség a kettő között az, hogy az eritrit édesítő ereje a répacukorénak csak kb. 60-80%-a. Kevesebb esetben okoz viszont emésztési problémát, gyakorlatilag emésztetlenül távozik a szervezetből.
A paleo táplálkozásra áttérve idővel észrevétlenül lecsökken az édes íz iránti vágy, de legalábbis kevesebb édesítés is elég lesz, mint korábban. Ez saját tapasztalatom, és a körülöttem paleózóké is… 🙂