Paleo gesztenyetorta

A “Miért nem adok cukrot a gyerekemnek?” kérdés a családi ünnepek alkalmával különösen központivá válik, főleg, ha éppen az érintett szülinapjáról van szó. 🙂 Múlt héten ünnepeltük a kisfiam második születésnapját. A keresztszülők kertjéből származó füge mellett (ami szintén képes függőséget okozni :D) ez a torta volt számára a nap kulináris fénypontja. Nagyon jól működött a nem paleo családtagok körében is, mi pedig eldöntöttük, hogy a saját szülinapjainkra is ezzel lepjük meg magukat. Az is lehet, hogy nem várunk addig, mert Attila azóta is gyakran emlegeti: “Anya, torta kihoz!” (spejzból). 😀

A fotó nem mutiba készült, valamiért meg sem fordult a fejemben, hogy a blogra kerül majd, úgyhogy egyelőre be kell érnetek ennyivel. 😅🤷‍♀️

Hozzávalók és elkészítés

Tortalapok (palacsintatészta) 26 cm-es tortaformához:

  • 8 db L-es tojás
  • 4 db közepes banán
  • 80-100 ml kókusztej
  • 2 púpos evőkanál gesztenyeliszt
  • 1 csapott evőkanál kókuszliszt
  • kókuszzsír a sütéshez

A fenti mennyiségből 4 tortalapot lehet készíteni (szerintem a serpenyőm 30 centis, de teljesen jó a végeredmény a 26 centis tortaformába). A hozzávalókat jó alaposan összeturmixoljuk, és 4 részletben, lassú tűzön kisütjük, mint egy palacsintát. Két széles szilikonlapáttal fordítottam át őket, egy se sérült meg visszafordíthatatlanul. 😉 Nálam két merőkanál volt egy lapnyi tésztaadag, és így a végére maradt a négy lapon kívül körülbelül egy merőkanálnyi kóstoló is.

Töltelék és díszítés

  • 400 ml kókusztejszín (Kara volt most)
  • 250 g natúr gesztenyemassza (Lidl-ben vettem, de máshol is lehet kapni)
  • őrölt vanília
  • 1 zacskó zselatin fix (simán elhagyható szerintem, legközelebb enélkül készítem)
  • 1,5 banán
  • 450 g fekete áfonya (Tesco, nagy szemű fagyasztott, de friss még jobb)
  • 8 szem főtt gesztenye (Tescoban és Sparban is lehet kapni)

A kókusztejszínt habbá vertem, és hozzá kevertem a felolvasztott gesztenyemasszát a vaníliával és a zselatin fix porral együtt.

A tortaforma aljára egy palacsinta került, rá gesztenyekrém, arra felkarikázott banán és áfonya (kiolvasztva), majd újabb lap, és így tovább. A következő lapok alját is mindig bekentem vékonyan a gesztenyekrémmel, hogy jobban tapadjon. A felső palacsintára már csak krém került, és a főtt gesztenyeszemek (meg persze a gyertya :))

Egy éjszakát érdemes állni hagyni, hogy összeérjen.
Nagggyon finom! 🙂

Miért nem adok cukrot a gyerekemnek?

A rövid válaszom: mert a férjemmel így döntöttünk. Ezzel a válasszal azonban kevesen elégszenek meg sajnos, csak furcsa, értetlenkedő pillantásokat kapok (jobb esetben). Ha legközelebb valaki megkérdezi, elküldöm neki ezt a cikket. 😉

Először is szeretném tisztázni, hogy egy két év alatti gyerekről beszélünk, tehát nem arról van szó, hogy egy kiskamasz mézesmadzagját elvágom. Esetünkben egész egyszerűen az a helyzet, hogy egyáltalán, soha nem kapott cukros ételt tőlünk, és mivel még van rá befolyásunk, mástól sem. Miért döntöttünk így?

Nincs rá szüksége

Bármennyire szeretnénk azt hinni, hogy ez nem így van, akármilyen cuki és nosztalgikus egy mikuláscsomag tele édességgel, nem, egyszerűen semmi szüksége nincs cukorra. Sem fizikailag, sem érzelmileg. A fizikai szint talán érthető, elfogadható is, tapasztalatom szerint az érzelmi sík kevésbé. “Szegény gyerek, tényleg nem kaphat csokit Mikulásra?” Miért is kell őt sajnálni? Nem tudja, hogy mi az a csoki, így nem is hiányzik neki, nem orrol meg senkire, és nem is érzi rosszul magát azért, mert nem kap belőle. Azt gondolom, hogy sok kortársához viszonyítva sokkal inkább szerencsés, hogy nem rombolja ilyesmivel az egészségét ennyire fiatalon.

Az én dolgom vigyázni az egészségére

Gondolkodtam, hogy felvegyem-e a pontok közé azt a nagyon egyszerű tényt, hogy a cukor fogyasztása egészségtelen, de mivel úgy érzékelem, hogy még ma sem egyértelmű mindenki számára, ezért leírom. A cukorfogyasztás modern világunk egyik legnagyobb egészségügyi problémája. A hitetlenkedő nagyiknak üzenem, hogy gondoljanak csak bele, az ő gyerekkorukban vajon mennyi cukorhoz jutottak hozzá? Vessék csak össze nyugodtan a mai kínálattal. A cukorbetegségről, inzulinrezisztenciáról, metabolikus szindrómáról és a kapcsolódó egészségügyi problémákról, mint például a nehezített teherbeesés, itt most nem kívánok beszélni, erről több könyvet is lehetne írni. Amennyire lehetőségem van rá, szeretném ezektől megkímélni a gyerekem.

Nem szeretném függővé tenni

Az előző pontban felsorolt egészségügyi problémák nyilvánvalóan hosszabb (de nem feltétlenül túl hosszú) cukorfogyasztás következményei, de a probléma valójában ott gyökerezik, hogy a cukor függőséget okoz. Ez a fajta függőség, bár nem ugyanaz, de nagyon hasonló a drogfüggőséghez, és szintén nehéz megszabadulni tőle. Manapság ráadásul akkor is cukrot fogyasztunk, amikor véletlenül sem számítunk rá. A feldolgozott élelmiszerek nagyon nagy százalékában van cukor, érdemes elolvasni a címkéket! Sokszor csak minimális mennyiségben, különböző indokokból, és bár alapvetően nem hiszek az összeesküvés elméletekben, nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy sok esetben éppen a függőség kialakítása a cél. Lényeg a lényeg, az, hogy szegény gyerek szülei cukorfüggők (vállalom, mindketten azok vagyunk), még nem indok arra, hogy ő is az legyen, ugye?

Most fektetem le az alapokat

Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés: “Komolyan azt gondoljátok, hogy soha nem fog cukrot (tésztát, tejet, stb.) enni?” Dehogy. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy erre nem lesz mindig ráhatásunk, és azzal is, hogy a tiltott gyümölcs mindig a legédesebb. Azonban most még elfogadja amit mondunk neki, és egyelőre megelégszik azzal, hogy “mi ilyet nem eszünk”, vagy hogy “ez nem neked való”. Ha kicsit idősebb lesz, és részletesebb magyarázatot vár tőlünk, akkor el fogjuk neki mondani a miérteket is. Persze tudom, hogy van az a kor, amikor mondhatok én neki bármit, ráadásul bekerülhet egy olyan ellátórendszerbe vagy közösségbe, ahol nem is lesz ráhatásom. Azt gondolom viszont, hogy egyrészt az én feladatom példát mutatni neki, másrészt pedig most fektetem le az alapokat. Az életét úgy fogja élni, ahogyan szeretné, azt fog majd enni, amit ő akar. A nosztalgikus otthoni ízek viszont neki mást fognak jelenteni, mint mondjuk nekem. Ez részemről fájó pont, mert én is imádom a nagyi palacsintáját, és minden jót szeretnék megosztani vele is, de bízom benne, hogy legalább annyira szeretni fogja ő is a főztömet. Ha pedig a hazai egyenlő az egészségesen finommal, akkor olyan nagy baj nem lehet. 🙂

Sem méz, sem egyéb természetes vagy mesterséges édesítő formájában nem “helyettesítem” neki a cukrot. Csak ismételni tudom önmagam: nincs rá igénye, miért is tenném?

A válasz a nagy kérdésre: nem, ezzel nem ússzuk meg a boltban a kéregetést. Kolbász vagy kesudió, esetleg főtt gesztenye nélkül mostanában ritkán tudunk kijönni. 😀