Grillezett csirke összesütött gyökérzöldségekkel

Csalóka a cím: a csirkének csak a combját és a szárnyát használtam fel, a többi része még a fagyasztómban pihen. 🙂

Nagyon gyakran készítek csirkecombot, egyrészt mert imádom, másrészt mert nincs vele sok macera. Sikerült nemrég három házi csirkét beszereznem egy kedves barátnőm közreműködésével. Lehet, hogy ez volt életem első három csirkéje, amit szétszedtem. Tessék nem kinevetni . Egész ügyesen megoldottam a feladatot. 🙂

Szóval a combok mellé így most szárnyak is jutottak, amit úgyszintén nagyon szeretünk ropogtatni. Én már csak olyan lusta szakács vagyok, hogy szeretem, ha minél egyszerűbben készülnek a dolgok, és megpróbáltam megoldani, hogy a szárny és a comb egy időben készüljön a sütőben, de egyik ízén/állagán se essen csorba. Jelentem, sikerült. 😀

A köret csak amolyan „dobjuk össze, ami a hűtőben van” alapon készült, de mint ilyenkor szokás, szenzációs lett. Észrevettétek már, hogy a legjobb dolgok akkor jönnek létre, ha nem készülünk rá?

Hozzávalók a sült csirkéhez (2 főre):

  • 2 db egész csirkecomb
  • 2 db csirkeszárny
  • 1 ek. zsír
  • kakukkfű
  • bors

A szárnytöveket a szárnyvégektől egy éles késsel szétválasztottam. A combokat és a szárnyakat is sóztam, borsoztam, zsírral bekentem. A csirkecombok alsó részét kakukkfűvel szórtam még meg. A szárnyakra esetleg ízlés szerint mehet egy kis csilipaprika por (a zsírral együtt bedörzsölve). 😉 Kicsit hagytam pihenni, majd 200 fokos sütőbe tettem őket sütőpapírra a felső sínre, és grill/légkeverés fokozatra állítottam. A szárnyakat először az alsó részükkel felfelé tettem be, majd 10 perc után megfordítottam őket, és összességében 35 percig voltak a sütőben. Ha pirosabban szereted, hagy még bent néhány percig nyugodtan, csak figyeld!

Hozzávalók a körethez (2 főre):

  • 1 nagyobb fej cékla
  • 1 nagyobb darab sárgarépa
  • 1/4 fej zeller (szintén egy nagyobb fej negyede)
  • 2 ek. kókuszolaj
  • 1 fej vöröshagyma

A hagymát felaprítva megpirítottam a kókuszolajon, majd hozzáadtam a megpucolt, apróbbra vágott zöldségeket. Sóztam, és fedő alatt, közepes lángon pirítottam/pároltam össze őket, időnként átkeverve.

Citromos salátát kínáltam még mellé.

Citromos öntet a salátához:

Egy pici befőttesüvegbe kimérem a következőket:

  • 1 ek. citromlé
  • 1 ek. extra szűz olívaolaj
  • 2 ek. hideg víz
  • 1 mk. méz

Jól összerázom, és készen is van! 🙂
Ha gyakran salátázol, készíts kicsit nagyobb adagot, és tartsd hűtőben!

Fűszeres sült pisztráng roppanós zöldségekkel

Ez a vasárnapi ebéd valami isteni lett! Kedvet is kaptam hozzá, hogy gyakrabban készítsek halat, mert ráadásul igen gyorsan elkészült. Evés közben mondjuk az jutott eszembe – nem először – hogy a halételek többek között azért is olyan nagyon egészségesek, mert kizárt, hogy behabzsoljuk őket. Igen, a szálkákra gondolok… ez azonban ne szegje kedveteket, komolyan megéri! 🙂

Hozzávalók 2 főre:

  • 2 db pisztráng
  • 10 dkg kókuszzsír
  • 4 gerezd áttört fokhagyma
  • 2 tk. szárított petrezselyem
  • 1 tk. szárított kapor
  • 4 citromkarika
  • 1 csokor zöld spárga
  • 1 csokor zsenge sárgarépa

A pisztrángokat folyó víz alatt alaposan lemostam, majd egy papírtörlő segítségével szárazra itattam őket. Mindkét oldalukat beirdaltam, és kívül-belül bedörgöltem sóval. A kókuszzsírt kikevertem a fokhagymával és a zöldfűszerekkel, majd bekentem vele a pisztrángokat, szintén kívül-belül. 2-2 citromkarikát a belsejükbe helyeztem.

A zöldségeket megtisztítottam (a spárgák kb. alsó 2 cm-ét le kell vágni, hámozni elég az alsó felüket, de ha nagyon zsengék, azt sem kell), majd 1-2 percre lobogó vízbe dobtam. Tovább nem szabad, mert szét fognak főni. Alaposan lecsöpögtettem, és a pisztrángokkal együtt egy sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket.

200 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütöttem, majd a felső rácson 5 percre grill fokozatra visszatoltam. A 10. percnél a zöldségeket átforgattam a zsírban.

Vacak cica is szerette. 😀

Májjal sült csirkecomb fokhagymás céklapürével

Hú, ez a céklapüré recept egy ideje már kikívánkozik belőlem, egyszerűen imádjuk! Nem mindig fokhagymásan készítem, néha zöld fűszeresen, vagy csak natúran hagyom. Minden formában isteni! 🙂

Hozzávalók a céklapüréhez:

  • 1 kg cékla
  • 0,6 kg sárgarépa
  • 2 nagy gerezd áttört fokhagyma
  • 2 tk. citromlé
  • 2 tk. só
  • 5 ek. kókuszszír

A céklákat és a sárgarépákat megtisztítom, feldarabolom, és egy lábasban felteszem főni. Mikor megpuhulnak, leszűröm őket, hozzáadom a fűszereket és a kókuszzsírt, majd alaposan összeturmixolom.

Ma nem csak a püré, a sült is fokhagymásan készült, erre volt igényem… 🙂

Hozzávalók a májjal sült csirkecombokhoz:

  • 4-5 db csirke felsőcomb
  • 35 dkg csirkemáj
  • 1 ek. olvasztott kókuszzsír (+ egy kevés a sütőtál kikenéséhez)
  • 3 gerezd áttört fokhagyma

Kikentem a sütőtálat egy kis kókuszzsírral, beletettem húsokat, és a májat is, majd besóztam őket. Az olvasztott zsírban elkevertem a fokhagymát, rálocsoltam a tálban lévőkre, és jól átforgattam őket. A sütőt 200 fokra melegítettem elő, és felső rácson, grill és légkeverés állásban pirulásig sütöttem.

Nem sikerült megmenteni belőle másnapra egy kicsit sem. 🙂

Gyömbéres répa, retek… tőkehalmáj

Egy könnyű vacsorát hoztam ma Nektek. Pontosabban nálunk most vacsora volt, de napindítónak is tökéletes, tapasztalatból mondom! 🙂 Több verzióban kóstoltuk már, gyömbér helyett zöld curry pasztával (isteni!), halmáj helyett avokádóval… Kicsit mindig más, a lényeg ugyanaz. A pikánsan fűszerezett, karamellizált répahasábok nagyon jól harmonizálnak a hűvös, lédús vajretekkel. A halmáj vagy az avokádó adja a „tartalmat”, vagyis, ha reggelire fogyasztod, sem éhezel meg ebédig.

Hozzávalók:

  • 40 dkg sárgarépa
  • 1 db vajretek
  • 1 ek. kókusz- vagy kacsazsír
  • 2-3 cm-es gyömbér darab
  • 1 ek. szárított koriander levél
  • 1/2 citrom leve
  • 2 konzerv tőkehalmáj saját olajában

A kacsazsírt egy wokban felforrósítottam, rádobtam a csíkokra szelt sárgarépát, sóztam, és magas lángon, gyakran forgatva karamellizáltam, puhítottam. A gyömbérdarabot megtisztítottam, apróra vágtam, és mikor a répa már majdnem készen volt, ráborítottam. Ettől kezdve még 2-3 percig sütöttem, a végén megszórtam a koriander zölddel. A vajretket meghámoztam, felkockáztam, enyhén besóztam, és a répához kevertem. Meglocsoltam a citromlével, végül a tőkehalmájjal tálaltam.

Pár napja tértünk haza Izlandról, így nálunk most valóban izlandi (füstölt) tőkehalmáj kerülhetett az asztalra 🙂 , de bármelyik nagyobb élelmiszerboltban be tudtok szerezni belőle. Nagyon-nagyon finom, és roppant egészséges. Tele van omega-3 zsírsavval, és persze D-vitaminnal. Ebben az időben nem árt töltekezni vele! 😉

Jó étvágyat! 🙂

Répás lepény, avagy répasüti

Lepény, mert lapos, de tulajdonképpen inkább süti, és ha ismeritek, mind ízében, mind állagában eléggé hasonlít a szórt túrós rétesre. Nem tudom minek köszönhető, mert az összetevőik metszete meglehetősen kis halmaz, amennyire emlékszem, a tojásban talán ki is merül… 🙂 Akár reggelire, akár desszertnek el tudom képzelni. Reggeli esetén a plusz édesítés akár el is hagyható.

8-V2

Hozzávalók:

  • 1 kg sárgarépa
  • 4 dkg házi kókuszliszt
  • 10 dkg kókuszzsír
  • 2 db alma
  • 10 dkg mazsola
  • 6 db tojás
  • 1/2 mk. stevia por
  • 1 tk. gyömbér

Elkészítés:

A sárgarépákat megpucolom, felkarikázom, puhára főzöm, majd villával szétnyomkodom. Az almákat nagy lyukú reszelőn lereszelem, a tojásokat szétválasztom. A tojásfehérjéket kemény habbá verem, az összes többi hozzávalót pedig alaposan összedolgozom. Óvatosan összeforgatom a habbá vert fehérjékkel, és kókuszzsírral kikent tepsibe simítom. 190 fokos előmelegített sütőben 30 percig sütöm.

Melegen könnyen szétesik, de kihűlve szépen szeletelhető.