Vörösboros marharagu

Sokáig vallottam, és tulajdonképpen vallom ma is, hogy a hús a marhahúsnál kezdődik. Alapvetően semmi bajom a többivel sem, sőt rendszeresen fogyasztom őket, na de egy jó marhapörkölt…! 🙂 Ezt a vacsorát Tejbegríz Julia Child receptjéből alkotott műve ihlette, pár dologban tértem csak el tőle, például a sűrítéshez egyáltalán nem használtam lisztet. Gyakorlott paleósoknak nem árulok el titkot azzal, hogy nem is volt rá semmi szükség. 🙂 Időigényes, picit macerás (tényleg nem nagyon), de higgyétek el, hogy minden időt és fáradtságot megér! Olyan omlós, szaftos, ízes a végeredmény, hogy nehéz lenne bármivel is felülmúlni ezt az élményt. Szóval ha ráérős a vasárnap délelőtt, vagy khm… péntek este nyolckor nem átalltok nekiállni ilyesminek, akkor ki ne hagyjátok! 🙂

marharagu4_mini

A felvázolt adag nem kevés, minimum kétszeri ebédre elég két éhes embernek.

Hozzávalók:

  • 1,5 kg pörköltnek való marhahús – nálam lábszár volt
  • 25-30 dkg szalonna
  • 6-7 dl vörösbor
  • 2-3 fej vöröshagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1/2 kg sárgarépa
  • 1/2 l marhahúsleves
  • 20 dkg szeletelt gomba – nálam hőkezelt volt
  • egy befőttes üvegnyi házi savanyúság – nálam sóval savanyított sütőtök – vagy gyöngyhagyma
  • 2-3 ek. sűrített paradicsom (elhagyható)
  • bors
  • kakukkfű
  • kevés kókuszzsír

marharagu2_mini

Elkészítés:

A húst megtisztítottam, nagyobb darabokra vágtam. A szalonnát felkockáztam, kevés kókuszzsírral együtt tettem forró serpenyőbe, és alacsony lángon kisütöttem a zsírját, pirítottam. A szalonnát félretettem, és a zsíron nagy lángon hirtelen megsütöttem a húsdarabok minden oldalát (elég nagy serpenyőm van, így ez nekem két részletben sikerült, kisebb serpenyőben inkább 4-5 több adagonként érdemes), majd őket is félretettem. Megpároltam a feldarabolt vöröshagymát, hozzáadtam a szétnyomott fokhagymákat, majd a felkarikázott répát, amit pár percig pirítottam. Egy tűzálló (fedővel rendelkező) edénybe beletettem a húst, fűszereztem, majd hozzáadtam a szalonnát és a hagymás répát is. A húslevest felforrósítottam, és a paradicsompürével, illetve a borral együtt a húshoz öntöttem. Jól összekavartam az egészet, lefedtem, és 200 fokos sütőbe tettem. Kb. negyed óra után levettem a hőfokot 150 fokra, és légkeverésen 2 órán keresztül hagytam a sütőben. A sütőből kivéve és a fedőt félre húzva alacsony lángon még egy órán keresztül főztem. Így szépen besűrűsödött az egész, és csodásan megpuhult a hús. A gombát és a savanyított sütőtököt az utolsó 10 percben adtam hozzá (ha a gomba nem hőkezelt, kicsit korábban tegyétek bele). Tálaláskor aprított petrezselyemmel szórtam meg.

marharagu3_mini

A bor valójában az alkoholtartalma miatt nem teljesen paleo, ennyi főzés után viszont kár ezen aggódni.

Hogy mivel ettük? Kanállal! 🙂 Na jó, egy kevés savanyú káposzta lecsúszott mellé…

marharagu1_mini

A recept eredetére visszatérve, ha nem láttátok még a Julie és Julia c. filmet, akkor feltétlenül nézzétek meg! 🙂

Paleo palacsinta almás mákos töltelékkel

Az a helyzet, hogy nem terveztem közzétenni, ezért ez az egyetlen szerény fotó. A Sanyi viszont reklamált, így köszönjétek neki a mai desszertünket. 🙂 Tulajdonképpen egyszer már volt itt a blogon ez a tészta, a recept eredetije Seffer Lilla oldaláról való. Ma nem volt itthon minden hozzávaló, így egy kicsit módosult a dolog, de nem ártott neki egyáltalán.

  • Szóval a palacsintatésztába került összesen 10 db tojás, 10 evőkanál gesztenyeliszt, 4 evőkanál nyílgyökér liszt, 3 evőkanál kókuszzsír, és kb. 2,5-3 dl víz. Mindezt alaposan homogénre kevertem, majd – mivel egy kisebb méretű serpenyőm van csak a célra – egyszerre fél merőkanálnyi anyagot folyattam a forró lapra, így sütöttem ki őket.
  • A töltelékre büszke vagyok, mert szerintem egyszerű, és szuper finom: 3 nagyobb alma húsát leturmixoltam, és összedolgoztam 20 dkg darált mákkal, majd belekevertem még egy almát lereszelve. Szaftos, édes, finom! 🙂

palacsinta

Ez az adag elég tetemes, holnapra is jut belőle (a képen már csak a fele van). 🙂 Ja, nagyon tudom ajánlani palacsintasütéshez a most a Sparban pontokért + talán 1500 Ft-ért kapható hőálló, szilikonos sültfordító lapátot (most néztem meg a nevét, a célnak tényleg megfelel 🙂 ), nagy hasznát vettem. Amúgy a tészta szuper, nem szakad egyáltalán.

Málnahabos édes vallomás

Holnap Valentin nap. 🙂 Tisztában vagyok vele, hogy ez egy megosztó dolog, régebben én sem rajongtam érte. Aztán rájöttem, hogy az, hogy költöm-e a pénzem mindenféle ilyenkor kapható cukiságokra, csak rajtam múlik, egyáltalán nem kötelező. Elég, ha egy finom reggelit készítünk a párunknak, esetleg közös programot szervezünk, és felhívjuk a szeretteinket. Úgy gondolom, ebben semmi rossz nincs, miért állnék ellen egy olyan ünnepnek, ami a szeretetről szól? Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy ehhez nem kell(ene) ünnep… persze, hogy nem. De baj, hogy van? 🙂

valentin1_mini

Hoztam egy ötletet a finom reggelihez, édesszájú szeretteid nem fogják visszautasítani. Nem csak a párodnak, de az egész családnak kedves meglepetés lehet. Elég kiadós, szerintem ez a recept nagyjából 4 főre elegendő adag. Mielőtt kérdeznétek, a sütéshez a szilikon formákat 1-2 hete a Spar-ban vásároltam. 🙂

valentin3_mini

Tészta

Hozzávalók:

  • 13 dkg gesztenyeliszt
  • 12 dkg nyílgyökér liszt
  • 1 db tojás
  • 5 dkg tisztított vaj vagy kókuszzsír
  • 3 dl kókusztej
  • 1 ek. foszfát- és gluténmentes sütőpor vagy 1 tk. szódabikarbóna
  • 1 mk. só
  • 1-2 ek. paleo édesítő

Elkészítés:

Először külön a száraz, külön a nedves hozzávalókat elkeverem, majd vegyítem a kettőt. Serpenyőben kevés kókuszzsírt forrósítok, belehelyezem a formákat. Mikor a zsír már forró, alacsonyra veszem a lángot, és a formákba annyit csorgatok a masszából, hogy kb. fél centi magas legyen. Körülbelül fél perc után leemelem a formákat, és egy lapos kanállal alányúlva hirtelen megfordítom a palacsintákat. 20-30 mp. után lehet ellenőrizni az alját, és ha szépen megbarnult, készen is van. A serpenyőt minden egyes adag előtt picit újra kizsíroztam.

Szerintem isteni ez a tészta, de ha egyszerűsíteni szeretnél, banánpalacsintából is meg tudod csinálni.

valentin4_mini

Csokoládékrém

Hozzávalók:

  • 70 g kókuszzsír
  • 50 g kakaópor
  • 40 g paleo édesítő (nálam méz)
  • 3 ek. Real Thai kókusztej (bármilyen más kókusztej is jó lehet)

Elkészítés:

Gépi habverővel alaposan összedolgozom a hozzávalókat.

valentin2_mini

Málnahab

Hozzávalók:

  • 2 dl Real Thai kókusztej (más is lehet, de fontos, hogy jó zsíros legyen, mert habbá kell verni)
  • 5 dkg fagyasztott málna
  • 2 dkg paleo édesítő
  • 1 tk. citromlé
  • 2 tk. kókuszliszt (elhagyható)

Elkészítés:

A szoba hőmérsékletű tejbe beletettem a fagyott málnát, az édesítőt és a citromlevet. Először botmixerrel turmixoltam, majd gépi habverővel habbá vertem. A kókuszliszt azért került csak bele, mert szépen összeállt ugyan a krém, de így még kevéssé volt szépen formázható. Ha számodra ez nem szükséges, nyugodtan hagyd ki belőle.

valentin6_mini

Nagyon finom, nagyon kiadós édesség. Két darab után feladtam, annyira tele lettem tőle. 🙂 A citromos málnahab teszi könnyedebbé az egészet, ki ne hagyjátok!

valentin5_mini

Boldog Valentin napot Nektek! 🙂

Gesztenyés pulykatekercs

Hétköznap a munkahelyemre általában a Paleofutártól szoktam ebédet rendelni, egyelőre meg vagyok elégedve velük. Valamelyik nap gesztenyével töltött csirkecomb volt a terítéken, és hát az a helyzet, hogy le voltam nyűgözve. A csirkecomb ugyan nem a kedvencem, de az a gesztenyetöltelék, és az összhatás… mennyei volt. Persze, lehet, hogy csak azért, mert az újdonság erejével hatott és nem mellesleg imádom a gesztenyét. 🙂

gesztenyehusi1_mini

Szóval elhatároztam, hogy valami hasonlót én is szeretnék alkotni. Egyik este villámcsapásként hasított belém egy nagyszerű ötlet: húspalacsintát készítek gesztenyetöltelékkel. Lelkesen nekiálltam, hogy megnézzem a jó öreg Interneten, hogy nagyjából hogyan néz ki egy húshoz való gesztenyés töltet. Az első találat amit kidobott, Stahl Judit receptje volt, ahol az ÉN ötletemet valósította meg úgy 3 évvel ezelőtt… hallatlan! Mindenesetre nem tántorított el, csak kissé törte le a lelkesedésem. Elvégre mégis csak az ÉN ötletem volt, nem igaz? 🙂

gesztenyehusi3_mini

Hozzávalók:

  • 60 dkg pulykamell
  • 25 dkg natúr gesztenyemassza
  • 1 db banán
  • 1 kis fej vöröshagyma (normál méretűnek elég a fele)
  • 1 ek. szárított bazsalikom
  • 3-4 ek. kókuszzsír
  • 10-12 bacon szelet (elhagyható)

gesztenyehusi6_mini

Elkészítés:

A pulykamellet jó vékony szeletekre vágtam, kicsit ki is klopfoltam, besóztam. A gesztenyemasszát összedolgoztam a péppé nyomott banánnal, az apróra vágott hagymával és a bazsalikommal. A bacon szeleteket egyenként egy nagyobb  vágódeszkára fektettem, mindegyikre egy-egy szelet húst tettem. A húsokat megkentem a gesztenyemasszával, majd feltekertem őket. Nem mindegyik tekercshez jutott bacon, azokat hústűvel tűztem össze, a többit nem volt szükséges. Egy serpenyőben forró kókuszzsíron 3-4 percig sütöttem minden oldalukon őket (amíg mindenhol megpirult), majd egy  kisebb tepsibe tettem a tekercseket, és meglocsoltam a maradék forró zsírral. 100 fokon még 25 percig pároltam a húsokat.

gesztenyehusi4_mini

Utólag megsúgom, hogy bár a fotón nagyon jól mutat, azért is írtam, hogy a bacon elhagyható, mert ugyan azzal is nagyon finom volt, nekem anélkül jobban ízlett. 🙂