Miért nem adok cukrot a gyerekemnek?

A rövid válaszom: mert a férjemmel így döntöttünk. Ezzel a válasszal azonban kevesen elégszenek meg sajnos, csak furcsa, értetlenkedő pillantásokat kapok (jobb esetben). Ha legközelebb valaki megkérdezi, elküldöm neki ezt a cikket. 😉

Először is szeretném tisztázni, hogy egy két év alatti gyerekről beszélünk, tehát nem arról van szó, hogy egy kiskamasz mézesmadzagját elvágom. Esetünkben egész egyszerűen az a helyzet, hogy egyáltalán, soha nem kapott cukros ételt tőlünk, és mivel még van rá befolyásunk, mástól sem. Miért döntöttünk így?

Nincs rá szüksége

Bármennyire szeretnénk azt hinni, hogy ez nem így van, akármilyen cuki és nosztalgikus egy mikuláscsomag tele édességgel, nem, egyszerűen semmi szüksége nincs cukorra. Sem fizikailag, sem érzelmileg. A fizikai szint talán érthető, elfogadható is, tapasztalatom szerint az érzelmi sík kevésbé. “Szegény gyerek, tényleg nem kaphat csokit Mikulásra?” Miért is kell őt sajnálni? Nem tudja, hogy mi az a csoki, így nem is hiányzik neki, nem orrol meg senkire, és nem is érzi rosszul magát azért, mert nem kap belőle. Azt gondolom, hogy sok kortársához viszonyítva sokkal inkább szerencsés, hogy nem rombolja ilyesmivel az egészségét ennyire fiatalon.

Az én dolgom vigyázni az egészségére

Gondolkodtam, hogy felvegyem-e a pontok közé azt a nagyon egyszerű tényt, hogy a cukor fogyasztása egészségtelen, de mivel úgy érzékelem, hogy még ma sem egyértelmű mindenki számára, ezért leírom. A cukorfogyasztás modern világunk egyik legnagyobb egészségügyi problémája. A hitetlenkedő nagyiknak üzenem, hogy gondoljanak csak bele, az ő gyerekkorukban vajon mennyi cukorhoz jutottak hozzá? Vessék csak össze nyugodtan a mai kínálattal. A cukorbetegségről, inzulinrezisztenciáról, metabolikus szindrómáról és a kapcsolódó egészségügyi problémákról, mint például a nehezített teherbeesés, itt most nem kívánok beszélni, erről több könyvet is lehetne írni. Amennyire lehetőségem van rá, szeretném ezektől megkímélni a gyerekem.

Nem szeretném függővé tenni

Az előző pontban felsorolt egészségügyi problémák nyilvánvalóan hosszabb (de nem feltétlenül túl hosszú) cukorfogyasztás következményei, de a probléma valójában ott gyökerezik, hogy a cukor függőséget okoz. Ez a fajta függőség, bár nem ugyanaz, de nagyon hasonló a drogfüggőséghez, és szintén nehéz megszabadulni tőle. Manapság ráadásul akkor is cukrot fogyasztunk, amikor véletlenül sem számítunk rá. A feldolgozott élelmiszerek nagyon nagy százalékában van cukor, érdemes elolvasni a címkéket! Sokszor csak minimális mennyiségben, különböző indokokból, és bár alapvetően nem hiszek az összeesküvés elméletekben, nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy sok esetben éppen a függőség kialakítása a cél. Lényeg a lényeg, az, hogy szegény gyerek szülei cukorfüggők (vállalom, mindketten azok vagyunk), még nem indok arra, hogy ő is az legyen, ugye?

Most fektetem le az alapokat

Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés: “Komolyan azt gondoljátok, hogy soha nem fog cukrot (tésztát, tejet, stb.) enni?” Dehogy. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy erre nem lesz mindig ráhatásunk, és azzal is, hogy a tiltott gyümölcs mindig a legédesebb. Azonban most még elfogadja amit mondunk neki, és egyelőre megelégszik azzal, hogy “mi ilyet nem eszünk”, vagy hogy “ez nem neked való”. Ha kicsit idősebb lesz, és részletesebb magyarázatot vár tőlünk, akkor el fogjuk neki mondani a miérteket is. Persze tudom, hogy van az a kor, amikor mondhatok én neki bármit, ráadásul bekerülhet egy olyan ellátórendszerbe vagy közösségbe, ahol nem is lesz ráhatásom. Azt gondolom viszont, hogy egyrészt az én feladatom példát mutatni neki, másrészt pedig most fektetem le az alapokat. Az életét úgy fogja élni, ahogyan szeretné, azt fog majd enni, amit ő akar. A nosztalgikus otthoni ízek viszont neki mást fognak jelenteni, mint mondjuk nekem. Ez részemről fájó pont, mert én is imádom a nagyi palacsintáját, és minden jót szeretnék megosztani vele is, de bízom benne, hogy legalább annyira szeretni fogja ő is a főztömet. Ha pedig a hazai egyenlő az egészségesen finommal, akkor olyan nagy baj nem lehet. 🙂

Sem méz, sem egyéb természetes vagy mesterséges édesítő formájában nem “helyettesítem” neki a cukrot. Csak ismételni tudom önmagam: nincs rá igénye, miért is tenném?

A válasz a nagy kérdésre: nem, ezzel nem ússzuk meg a boltban a kéregetést. Kolbász vagy kesudió, esetleg főtt gesztenye nélkül mostanában ritkán tudunk kijönni. 😀

Print Friendly, PDF & Email

Egyszerűen bonyolult

Észrevetted már, hogy néha a legegyszerűbb dolgok mennek a legnehezebben?

Első példa: meditáció. Ne gondolj semmire, mi? Na persze. Jól hangzik, de aki próbálta már, az tudja, hogy komoly gyakorlás szükségeltetik az elsajátításához.

A másik kedvenc példám erre az “egyszerűbb gyermekkor“. Nagyon divatos manapság a gyereknevelés témában, és nekem kifejezetten szimpatikus is. Na de ne vegyek játékot annak a szegény gyereknek?!?

A harmadik, és megérkeztünk a témánkhoz, az a váltás egy egyszerűbb, egészségesebb életmódra vagy táplálkozásra. Naná. Amikor a boltok polcai tele vannak felturbózott, függőséget okozó élelmiszerekkel. Ki tud ellenállni?

A fenti három példában egy közös vonás van: Te magad vagy a gát. Mert

  • igenis lehet nem gondolni semmire, csak túl sok mindent szeretnél most azonnal megoldani.
  • igenis lehet boldog gyermekkora valakinek minimális játékszerrel és sok-sok törődéssel, csak sajnos már el sem tudjuk képzelni, hogy hogyan…
  • igenis létezik olyan, hogy egyszerűbb életmód vagy táplálkozás, még akkor is, ha speciálisnak tűnik. Minden nézőpont kérdése.

Az első két példámra a megoldást még én is csak most tanulom. Valójában a harmadikat is, mert ugye mindig holtáig tanul az ember, ugyanakkor tudom, hogy abban sokaknak tudok segíteni. Segíteni viszont csak annak lehet, aki maga is hajlandó tenni a változásért.

Talán neked nincs szükséged segítségre a változáshoz, az egyszerűsítéshez semmire, meg tudod oldani magadtól is. Őszintén drukkolok, hogy sikerüljön! 🙂

Amennyiben mégis szeretnél legalább egy mankót magadnak, akkor a természetesség és az egyszerűség szellemében írt receptkönyvem a segítségedre lehet, jó szívvel ajánlom. Nem csak a receptek egyszerűségére, de a hozzávalók könnyen beszerezhetőségére is törekedtem. Azt hiszem, a legbonyolultabb hozzávaló a könyvben ebből a szempontból a kókusztejszín. 🙂

Az előrendelési ajánlatom keretében december 14-ig tudod igénybe venni az akár 2490 Ft-os kedvezményt.
Itt tudod kedvezményesen megrendelni a könyvemet.

Print Friendly, PDF & Email

Így készült…

Már tényleg csak napok vannak hátra, hogy előrendelhető legyen a Paleo receptek természetesen című könyvem. 🙂 Alig várom. Főleg azért, hogy végre jól kialudhassam magam. 😀

Annyiszor hallottam már, és most egészen új értelmet nyert számomra a “már csak az utolsó simítások vannak hátra” kezdetű mondat. Nagyon szépen hangzik, lelki szemeim előtt ilyenkor mindig elképzeltem, hogy az illetékesek egy bögre meleg tea mellett még ráérősen kitalálják, vajon türkiz vagy inkább kék színű legyen-e a cím, esetleg hogy kell-e a fülszövegbe az az utolsó mondat. Arról senki nem beszélt, hogy nem alszol éjszaka, hogy az esti mesébe is öntudatlanul belecsempésződnek félálomban olyan dolgok, hogy “a róka és a süni akkor elindultak a nyomdába”, vagy hogy minden addigi elveid ellenére kétségbeesetten keresel bébiszittert legalább 2-3 órára. Ezúton is köszönet a közreműködőknek! Na jó, nem panaszkodni jöttem, és igazából nincs is miért. Hamarosan a kezünkben a könyv, és ez nagyon izgalmas! 🙂

Így készült a desszertfüzet címlapfotója

Egyértelműen nem gondoltunk bele, hogy mit vállalunk, és talán nem is baj, mert így legalább belefogtunk. A könyvvel kapcsolatban gyakorlatilag a nyomtatáson kívül mindent mi (a férjem és én) csináltunk, a főzéstől, fotózástól kezdve az utómunkákon keresztül a kiadványszerkesztésig, és akkor még nem esett szó a marketingről, a webáruház beüzemeléséről, a csomagszállítással kapcsolatos ügyintézésről, és szinte biztos, hogy kihagytam valamit. Mindehhez lelkesen asszisztál végig a mi kis másfél éves manónk, szóval valódi családi koprodukció végeredményét tarthatjátok majd a kezetekben. 🙂

Egy kora reggeli közös fotózás a kert végében 🙂

Az utolsó simításokhoz nálunk hozzá tartozott néhány recept újrafőzése, ha nem voltam elégedett a fotókkal, illetve egy-két új ötletnek a könyvbe való belecsempészése is az utolsó pillanatban.

Itt éppen egy leves őszi hangulatú újrafotózása zajlik

A párom maximalizmusa nem csak arról gondoskodik, hogy kiborítsuk a nyomdászokat, de a végeredmény sem hagy majd kívánnivalót maga után. A nyomtatott verzió formátuma menet közben sokat változott, és azt gondolom, hogy igazán szép és egyben praktikus megoldást sikerült találnunk a végén. Alig várom, hogy megmutassam! 🙂

Print Friendly, PDF & Email