Avokádókrémmel töltött bacon

Néha a recepteket a helyzet szüli, ez is egy ilyen történet. Egy este hazaérve már mindketten nagyon éhesek voltunk, így muszáj volt valamit ennünk addig is, amíg főtt a vacsora. 🙂 A Sanyi (férjem) ilyenkor nemes egyszerűséggel kimarja a hűtőből az első húsárut vagy banánt, ami a kezébe akad, de ez alkalommal sikerült kikapnom a kezéből a szeletelt bacont, mielőtt eltüntette volna, mondván, mégse magában egye… Avokádón kívül viszont nem találtam mást, így – bár azt eredetileg pudingnak szántam – beáldoztam.

tmp_sonkatekercs_salataval478283468

Maga az avokádókrém recept nem egy nagy ördöngösség egyébként, két avokádó villával szétnyomott húsához egy fél, apróra vágott vöröshagymát kevertem, és sóval, borssal ízesítettem. Egy kevés citromlevet is facsartam hozzá, ízében és színében is fontos összetevő (nem barnul meg az avokádó).

tmp_sonkatekercs-1806970003

Az eredmény:
Sanyi, mikor látta, mire készülök, finoman megkérdezte, hogy ugye nem baj, ha ő ezt most csak megkóstolja, és inkább magában enné a bacont…?
Az első falat után viszont már kevésnek tűnt az avokádó… 🙂

Szerintem remek vendégváró lehet belőle.

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*