Helló 2018!

Az erő tényleg Benned van! 😉

Tettél újévi fogadalmat? Egészségesebb leszel, lefogysz, többet mozogsz, kedvesebb leszel a pároddal, beteljesíted a bakancslistád? Amennyire vissza tudok emlékezni, én sohasem fogadkoztam.  Voltak már nagy elhatározások az életemben, de nem kötöttem dátumokhoz, sokkal inkább a belső indíttatás dominált mindig. Persze ez összetett dolog, a belső indíttatás  általában a körülményekből fakad, és ha valakit éppen január elseje motivál a legjobban, miért ne? A lényeg, hogy tudj elindulni. Tény, hogy egy új év kezdetének megvan a maga varázsa. Úgy érzem egy kicsit ilyenkor én is, hogy egy új füzet tiszta lapjával indulok. Idén ez különösen igaz, és nagyon igyekszem, hogy – mint kisiskolás koromban – szépen kezdjek írni abba a füzetbe. Ahogy az lenni szokott, majd egyre kuszábbak lesznek a betűk, néha el is rontom, és újra kell írni dolgokat. Amiben most bízom, hogy közben tanulok a hibáimból, és a tartalommal azért meg leszek elégedve a végén. 🙂

Az én személyes jókívánságom számodra az, hogy ha látod a kitűzött célt magad előtt, ne hagyd magad más által letéríteni az útról! Ha úgy döntesz, hogy mától egészségesebben élsz, étkezel mint eddig, szinte borítékolható, hogy valahol ki fogsz lógni a sorból. A családban, az irodában, a barátok között… Lehet, hogy csodabogárnak tartanak majd, nem értékelik, esetleg ki is gúnyolják az erőfeszítéseidet. Tudom, hogy mondani mindig könnyebb, és borzasztó nehéz ellenállni a nagyi sütijének, főleg mert szeretettel készíti. Ha egyensúlyban vagy magaddal, és tisztán látod a céljaidat, akkor nem lesz nehéz, és a nagyi is megérti, hogy a gyümölcssalátájának most sokkal jobban örülsz. 🙂

Többen is vannak a környezetemben, akik táplálkozás váltás után tapasztalták a pozitív változásokat a testükön, a közérzetükben, mégis hagyják magukat újra és újra elcsábítani, különböző indokokkal. Ha magadra ismersz, akkor csak azt tudom mondani, hogy nem akarod eléggé. Tudom, közhely, de így van. Ugyanakkor nem kívánlak negatívan megbélyegezni, ez egyáltalán nem baj, egyszerűen csak tény. A te életed, a te döntésed. Szeretjük azt hinni, hogy tudjuk, mi a jó a másik embernek, de ez nem igaz. Neked se mondja meg senki, ugye? 🙂 Lehet az én életcélom az, hogy minél tovább éljek egészségesen, és “terjesszem az igét”, a másik emberé pedig az, hogy minél többet ehessen abból a bizonyos palacsintából. Nem vagyunk egyformák, és ez így jó. 😉

Az elmúlt öt évben rájöttem, hogy az erő valóban Benned van! Megváltani nem tudok senkit. Példát mutathatok, segíthetek ha kéred, elláthatlak információval, de ennyi. Itt véget is ért a hatalmam mások felett.  Magadon segíteni viszont a világ legtermészetesebb dolga, és ha van Benned elég erő, kitartás, megállíthatatlan leszel! És nem, nem önzés foglalkozni az egészségeddel. Szánj magadra időt, energiát, ha szükséges pénzt is! Hiszen hogyan lehetnél a családod/párod erős támasza, ha te magad is segítségre szorulsz?

Kívánom, hogy megtaláld magadban az erőt ahhoz, hogy megvalósítsd a vágyaidat! Hidd el, nem kell más hozzá, és én tudom, hogy képes vagy rá! 🙂

Helló 2018! 😀

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..