Kakaós csiga Szafi módra

Aki ismer, tudja, hogy nem én fogom kikísérletezni a legtökéletesebb paleo tésztát, piskótát, kenyeret, stb. Tisztában vagyok vele, hogy sokaknak, főleg a kezdő paleósoknak nagy igénye van erre, nekik ajánlom böngészni Szafi, Tücsökbogár vagy Trollanyu blogját is, ahol sok és ránézésre nagyon finom paleo pékárut, sütit talátok. Több, mint 2 év paleo után már minimális az igényem a tésztafélékre, így ha nekiállok csinálni valamit, inkább tutira megyek. 🙂 Most is tutira mentem, és bejött.

kakaoscsiga2_mini

Nem tudom, máshol mi a helyzet, de körülöttünk mostanában sorra nyílnak a pékségek, és sajnos úgy tűnik, igény is van rá bőven. Mostanság ez engem már kevésbé zavar, a legínycsiklandóbb illatok hatására sem csábulok el, sőt a látványpékségek „illatát” kifejezetten kellemetlennek érzem.

Nem minden csiga érte meg a fotózást… 🙂

Szóval az úgy volt, hogy úgy 3-4 hónappal ezelőtt az egyik újonnan nyílt pékség pultjában megláttam egy nagyon guszta kakaós csigát. Azelőtt imádtam, és persze most sem hagyott hidegen. Nem az a leküzdhetetlen, „most azonnal egy kakaós csigát!” érzés, inkább az a fajta, ami befészkeli magát az ember fejébe, és néha a képébe vigyorog. Aztán pár nappal ezelőtt belefutottam Szafinak ebbe a receptjébe, és akkor eldőlt a szombati reggelink sorsa. 😀 A tojásrántotta és kolbász reggeli sorozatot egy nap erejéig megtörte ez a finomság, és egyáltalán nem bántam meg. Tényleg elronthatatlan, nagyon hamar elkészül és isteni.

kakaoscsiga3_mini

Dupla adag tésztát és háromszoros adag tölteléket készítettem, így volt elég kettőnknek reggelire. 🙂 Cocomas helyett inkább a Real thai vagy Aroy-D kókusztejek használatát javaslom, krém készítésére ugyanúgy alkalmasak.

Azóta a rántotta visszatért az első helyre, nem tehetek róla, már így vagyok beprogramozva, egyszerűen imádom, nem tudom megunni… 🙂

A receptet bármelyik képre kattintva megnézhetitek Szafi oldalán.

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .