Ezt a receptet eredetileg az első paleos szakácskönyvemben olvastam (Szendi Gábor – Mezei Elmira: Paleolit szakácskönyv II.). Annyira bejött nekünk, hogy azóta nagyon sokszor készítettem. Néha köretnek, de sokszor csak úgy magában ettük. Tényleg nagyon finom, és nincs vele sok macera. A fokhagymát imádom, de azelőtt nem tudtam, hogy egészben megsütve milyen fincsi püré lesz belőle… 🙂 A mennyiségétől nem kell megijedni, így már sokkal lágyabb az íze.
Hozzávalók:
1 kg pucolt zellergumó
kb. 2 ek zsír
2 fej (!) fokhagyma
só
bors
zöld fűszer ízlés szerint (én a legtöbbször kihagyom, de csak mert lusta vagyok :-))
Egy tepsit kizsírozok, majd a zellert felaprítva beleszórom (kis darabkákra szoktam vágni, mert akkor hamarabb elkészül). Fűszerezem, összeforgatom, és a zsírt elosztom a tetején. Két fej fokhagymát megmosok, és a zellerdarabok közé teszem. 170 fokos, előmelegített sütőben sütöm kb. 1-1,5 órán keresztül.
Amikor elkészült, kiveszem a fokhagymákat. Megvárom, amíg kicsit kihűlnek, a végüket levágva kinyomom belőlük a pürét, majd hozzákeverem a zellerhez.
Kevésbé zsíros, mit a többi magtej, de akik szeretik a mákot, azoknak kötelező kipróbálni! 🙂 Önmagában is finom, ráadásul izgalmas alapanyag lehet turmixokhoz, pudingokhoz, sütikhez… Nem teljesen értem, mitől lesz fehér, de tetszik. 🙂
Szóval a következőképpen készítettem: fogtam egy bögre (2,5 dl) darálatlan mákot, és beáztattam vízbe pár órára (fitátmentesítés céljából). A vizet leöntöttem róla egy nagyobb gézlap és egy szűrő segítségével, majd a mákot turmixgépbe tettem. Felöntöttem annyi vízzel, hogy összesen 1 l legyen, majd maximum fokozaton úgy 4 percig járattam a gépet. A végén egy konyharuha segítségével átszűrtem. Mivel itt már darált mákról van szó, a szűréshez inkább konyharuhát javaslok, a gézen átférnek a szemcsék. Egy tál fölé szűrőt tettem, bele a konyharuhát. Beleöntöttem a tejet, és megvártam, amíg annyira átcsurog, hogy a ruhát összefogva ki tudtam nyomni a nedvességet belőle. A csurgáshoz türelem kell, egy kis kavargatással igyekeztem gyorsítani. Datolyával összeturmixolva igazi ínyencség! 🙂
A visszamaradó mákot nehogy kidobjátok, akár sütibe is felhasználható, én most reszelt almával és egy kis kókuszzsírral összeforgatva mákos „tésztát” csináltam belőle… 🙂 Ha „sima” darált mákból csináljátok, nem kell a zsír! Próbáljátok ki, ez is nagyon finom és egyszerű!
Ahogy sejtettem, nem volt idő arra, hogy folyamatosan beszámoljak a velünk történtekről, illetve a finn ételekről. Egyrészt eléggé kimeríti az embert önmagában az, hogy nem nagyon megy le a nap (illetve arra a pár órára sincs teljesen sötét, amíg lemegy, és ez ugye nagyon izgalmas 🙂 ), másrészt kétnaponta kora reggel utaztunk tovább a következő városba. Amikor nem utaztunk, akkor is igyekeztünk korán kelni, hogy ne maradjunk le semmiről. Persze nem panaszkodni szeretnék, nagyon is jól telt ez az egy hét, egyetlen hibája, hogy túl rövid volt… 🙂 Szóval most már itthon vagyunk, és igyekszem összegyűjteni a képeket, illetve az emlékeimet arról, hogy mit is ettünk.
Először kitérnék arra, hogy bár készültünk lelkileg, hogy kicsit drágább odakint az élet, de nem számítottunk rá, hogy ennyire… Szóba sem jött, hogy esetleg étterembe menjünk, a szupermarketekben és a piacokon így is annyit költöttünk, mintha itthon minden nap egy vagy két alkalommal étteremben ettünk volna. A legjellemzőbb, hogy náluk egy gombóc fagyi 3 euró. A legolcsóbb amit ettünk, a grillcsirke volt, amit akciósan (!) 5 euróért vettünk. Ha már ott van az ember, természetesen kipróbálja a helyi jellegzetességeket és persze a halakat is, amik már messze nem ebben az árkategóriában mozogtak, a kilóárak húsz eurón felül voltak szinte minden esetben. Kötöttünk persze kompromisszumokat, részben ezért, részben meg, mert nem minden nap jár Finnországban az ember lánya. 🙂
Tampere, a kedvencünk
Az első állomásunk Tampere volt, ahol helyi jellegzetesség a mustamakkara, ami gyakorlatilag véres hurka, ránézésre és ízre egyaránt. Elvileg rizzsel készül (nem paleo!), ezért nem értettem, hogy miért van belőle normál és gluténmentes változat is, mindenesetre biztos ami tuti, én az utóbbiból ettem. 🙂 Hagyományosan vörös áfonya lekvárral fogyasztják, így mi is azzal ettük, mondanom sem kell, nem volt paleo sajnos. Mindenesetre meglepően finom ízpárosítás! A hűtőpultokban Turkuban és Helsinkiben is találtunk belőle előre csomagolt változatot, de frisset csak Tamperében kaptunk. Bekeretezte az utunkat, első és utolsó nap is ezt ebédeltük.
Mustamakkara
Első nap a mustamakkara mellé még egy nagyon gusztának tűnő füstölt halkockát is megkóstoltunk, ami isteni finom volt! Olyan, mintha füstölt sajtot enne az ember, csak omlósabb, és persze van némi halíze. 🙂
Füstölt halkocka
Estére jött a grillcsirke, répával. 🙂 Mivel konyhánk, késünk nem volt, a nomád élethez a répa tűnt a legmegfelelőbb köret választásnak… csak megmostuk és ehettük is!
Reggelire, illetve vacsorára egyébként gyakran az előző étkezés maradékát, illetve gyümölcsöket, főleg banánt és barackot fogyasztottunk.
Tamperében kóstoltuk a finnek jellegzetes sajtját is, amit hagyományosan úgy készítenek, hogy hosszú évek alatt egy nagyon kemény sajtot érlelnek, majd azt fogyasztás előtt hőkezeléssel puhítják. Az eredmény egy állagában és ízében is nagyon lágy sajt, talán a mozzarellához tudnám hasonlítani. Attól tartok, a szupermarketes verzió esetében, amit mi is ettünk, a sokéves érlelés kimaradt, így ez már erősen kompromisszumos volt. Ezt is lekvárral fogyasztják, mi barackkal egészítettük ki. 🙂
Leipäjuusto
SOKOS-nak hívják azt a szupermarketet, ahol a legszívesebben vásároltunk. Igazából nem csak élelmiszerüzletet takar ez a név, hanem egyben egy egész bevásárlóközpontot, sőt ilyen szállodát is láttunk. Nagy választéka, szép áruja van. Volt egy önkiszolgáló salátabár is bent, ahol a másnapi ebédünket kanalaztuk össze. 🙂 Került bele rák és lazac, meg persze olajbogyó, és mindenféle zöldség is. 8 és 10 eurós tálakat szedtünk össze, mondjuk ezzel már igazán jóllaktunk, és nem sajnáltuk belőle a tenger gyümölcseit. 🙂
A harmadik és negyedik napot már Turkuban töltöttük. Turku a tengerparton van, itt volt gyakorlatilag az egyetlen halpiac, amit láttunk (Helsinkiben vasárnap tudtunk volna csak piacra menni, amikor is az zárva tart sajnos). A választékban volt nyers és „ready to eat” változat is, fűszeres, sajtos, mézes, füstölt, sült, amit csak el lehet képzelni. Itt ettük a legtöbb halat. 🙂
Fűszeres-mézes-sajtos halszelet a turkui piacrólFüstölt hal egészben – első turkui vacsoránk
Itt kóstoltuk meg az amúgy mindhárom város SOKOS-ának hűtőpultjából kapható töltött káposztát. Kicsit édeskés az itthonihoz viszonyítva, egyébként nem volt rossz. A rizs miatt sajnos szintén nem paleo, a gluténmentessége miatt az ilyesmit most megengedtem magamnak.
A finn töltött káposzta
Helsinkiben a halpiacról sajnos lemaradtunk, rossz napon érkeztünk 🙁 Kifogtunk viszont egy vásárt, ahol ettünk húslevest, ami amúgy a gulyásleveshez volt leginkább hasonlítható (igen, krumpli is volt benne, ami nem paleo!), és potom 6 euróért árulták, illetve szárított hal chipset, valamint kis sült halacskákat, amiket a sült krumplihoz hasonlóan kis és nagy adagban lehetett kérni.
„Húsleves”, azaz finn gulyás 🙂Hal chipsSült halacskák
Helsinkiben is grillcsirke volt egyik nap a vacsoránk, amihez a ránézésre érdekesnek tűnő hínárt (!) is megkóstoltuk. Hááát, mit mondjak, nem csak ránézésre volt érdekes… 🙂 Szerencsénkre nem egyezik az ízlésünk, így végül én a barnát, Sanyi a zöldet vállalta, hogy mégse dobjuk ki. 😉 A zöldnek nem is nagyon tudnám mihez hasonlítani az ízét, mindenesetre kicsit savanykás volt, a barna pedig olyasmi, mintha sós, magvas tésztát enne az ember. Az első pár falat egyébként kifejezetten jólesett, csak aztán besokalltunk tőle.
Hínár 🙂
A városokat összekötő vonatutakon általában kolbász snacket ettünk répával, illetve banánt, így ezeken a napokon ez volt a reggelink is.
A SOKOS hűtőpultjáról pár fotó:
Utolsó este beszereztünk egy-egy kétdecis kókusztejet (ezerféle közül lehetett válogatni) és pár banánt, ez volt a hazaindulás előtti reggelink.
Nagy vonalakban az országról: az emberek nyugodtak, kiegyensúlyozottak, és rettentő segítőkészek, kedvesek. Kevés kutyát tartanak, viszont annál több kerékpárjuk van, gyakorlatilag mindenhol hatalmas kerékpárkupacokat láttunk, és persze sok bringást. Kerítés nem nagyon van a házak körül, ha mégis, csak jelzés értékű, kb. 60 cm magas. A buszmegállóban nem áll meg a busz, csak ha leintik, igen, ezt a bőrünkön tapasztaltuk. 🙂 A nyelv nehéz, szerintem vicces, nekem nagyon megtetszett. Jellemzően szép hosszú szavaik vannak, mert előszeretettel összevonják azokat.
Összességében az jut eszembe Finnországról, amit indulásunk előtt olvastam valahol az interneten: „más, de nem idegen”. Ez nagyon kifejező, abszolút így éreztük mi is.
Sziasztok! Tudom, régen jelentkeztem utoljára, ennek az az oka, hogy egy pár nap múlva kezdődő nyári túra lázában égünk egy ideje. 🙂 Finnországba utazunk, amit már régen meg szerettünk volna tenni. Sajnos nem sok időre, de így is igényelt egy kis szervezést a dolog. Hogy mit fogunk ott enni? Egyelőre sajnos fogalmam sincs, remélhetőleg sok halat! 🙂 Az éttermek állítólag nagyon drágák, így azt valószínűleg kihagyjuk, hogy a szupermarketekben és a piacokon mit és mennyiért lehet beszerezni, majd kiderül. Gondoltam rá, hogy sütök egy kis paleo kenyeret, amit elvihetünk magunkkal, de sajnos elég szűkösek a pakolási lehetőségeink, tekintve, hogy fapados géppel utazunk, és csak kézipoggyász lesz nálunk. Szerintem még a Balatonra se mentünk ilyen kevés cuccal, mint most fogunk. 🙂 Ha betuszkolható, betuszkolom… 🙂 Szóval nagy csodákat nem készítettem mostanában, bár van még pár megosztatlan recept, ígérem, hamarosan pótolom. Addig ismét egy könnyű nyári finomsággal jövök, amit Posta ReniPaleolit Életmód Magazinban megjelent citromos kókuszpudingja inspirált.
Hozzávalók:
6 dl kókusztej
3 dl víz
2 csomag zselatin por
10 dkg kókuszreszelék ledarálva
1 rúd vanília
édesítés ízlés szerint (eritrit/stevia/xilit) – nálam eritrit-stevia kombó volt, de sajnos nem emlékszem a pontos mennyiségre
apróra vágott gyümölcs
A vizet a kókusztejjel, az édesítővel és a zselatinnal folyamatos keverés mellett felforraltam, hozzákevertem a kókuszreszeléket és a vaníliarúd kikapart magjait, majd elzártam a lángot. Mikor langyosra hűlt, az apróra vágott gyümölcsökkel együtt pudingformákba töltöttem és a hűtőben hagytam megdermedni.
Ötlet: Azóta készítettem egy még könnyebb és gyorsabb verzióját, amikor 0,5 l kókusztejbe tettem édesítést és vaníliát (kókuszt nem), majd zselatin fixszel kikeverve betettem dermedni a hűtőbe. 1-2 óra múlva botmixerrel összeturmixoltam, és friss eperrel rétegeztem tányérokba. Isteni! 🙂
Természetesen amennyire időm és energiám engedi, igyekszem beszámolni a finnországi étkekről, ha nem is itt, legalább a Facebook-os oldalon. Drukkoljatok, hogy ne éhezzünk! 😀
Mondtam én, hogy jövök még pohárkrémekkel! 🙂 Ilyenkor, mikor szezonja van, gyakorlatilag szinte nincs nálunk desszert eper nélkül… 🙂 A Sanyinak kedvence, persze én sem vetem meg… Mindenesetre hordja haza szorgosan szinte minden nap, így aztán „muszáj” valamit kezdeni vele. 🙂 Ez a mostani krém tényleg könnyű is, finom is, frissítő is.
Hozzávalók:
kb. 30 szem eper
2 db avokádó
1 dl kókuszkrém (lehet több is,csak nekem most ennyi volt itthon)
2 ek. xilit/eritrit vagy méz (kompromisszumos!)
1 ek. citromlé
20 szem epret összeturmixoltam az avokádóval, az édesítéssel és a citromlével, majd hozzáforgattam a habbá vert kókuszkrémet. A maradék epret apróra vágva kevertem bele.
Egy kis mentát még el tudok képzelni hozzá…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
