Baconos csirkecomb párolt karfiollal

Anyukámnál volt nemrég hasonló ebéd a tiszteletünkre. Nagyon megtetszett az egyszerűsége, és nem utolsósorban az íze miatt. 🙂 Erről a verzióról azt kell tudni, hogy egy olyan hétköznap délelőttön készült, amikor sikerült 11 óráig aludnom, és 12:30-kor indulnom kellett dolgozni. Szóval roppant gyorsan elkészül, és tényleg nagyon finom! 🙂

tmp_baconos csirke 011365637345

A csirke felső combokat natúr csirke fűszerkeverékkel dörzsöltem be, és mindegyiket 2-2 szelet szalonnába burkoltam. Zsírral kikent, alufóliával fedett tálban sütöttem egy kevés feldarabolt vöröshagymával. 180 fokon, kb. fél óráig hagytam a sütőben, majd levéve az alufóliát, 200 fokon pirulásig visszatettem.

tmp_baconos csirke 02-1985375356

Közben a rózsáira szedett, megmosott karfiolt alacsony lángon, fedő alatt, egy kevés vízzel és libazsírral pároltam, amíg megpuhult. A végén sóztam egy kicsit.

Na jó, megenni már nem volt időm, de elvittem magammal. 🙂

Lecsós csirkemáj karfiolrizzsel

A mai (illetve már a tegnapi) vacsora gyors volt, kiadós, és nagyon finom. 🙂 A gyorsasága elsősorban a Sanyi anyukájának köszönhető, aki rendszeresen ellát bennünet minden jóval, többek között gyakran kapunk tőle fagyasztott lecsót. 🙂 Így ezzel a részével sok dolgom nem volt, a máj és a karfiolrizs pedig mint tudjuk, hamar elkészül.

tmp_lecsos_maj_karfiolrizzsel886774300

A lecsót egy lábosban felolvasztottam, csak egy kevés vizet tettem alá, és amikor már 1-2 perce forrt, hozzáadtam a besózott csirkemájat. Körülbelül 10-15 perc alatt elkészült. A karfiolrizs receptjét itt olvashatjátok. Vacsorára, ebédre is ajánlom! A karfiolrizs szerintem nagyon jól passzol a májhoz.

Pulykapörkölt mandulatejföllel, lilahagymás karfiolrizzsel

Hasonlót készítettem már, csak nem pulykából, hanem csirkéből, és nem mandula-, hanem kesutejföllel. Jelentem: így is, úgy is szuper! 🙂

Elsőre talán nem is gondolná az ember, de egyáltalán nem volt macerás ennek a vacsinak az elkészítése. A pörköltet és a  karfiolrizst is csak „odadobja” az ember lánya a tűzhelyre, aztán várja, hogy elkészüljön.

tmp_pöri382894748

A pörkölt hozzávalói:

  • 500 g pulyka felsőcomb (nekem már darabolva volt)
  • 3 fej vöröshagyma
  • 2 nagy ek. zsír
  • 1 ek. pirospaprika
  • bors
  • kakukkfű
  • 5 dkg mandula

A hagymát megdinsztelem a zsíron, hozzáadom a pirospaprikát, majd a húst, felöntöm vízzel, és fűszerezem. A lángot lejjebb veszem, fedő alatt főzöm. Mikor már majdnem jó, leveszem a fedőt, és visszaemelve a hőmérsékletet, besűrítem (ha szükséges, még többször pótolom a vizet, amíg teljesen megpuhul). A mandulát 1-2 dl vízzel és pár csepp citromlével alaposan összeturmixolom, majd amikor már kész a pörkölt, hozzáadom, és még forralok rajta egyet.

tmp_P11107881775972266

A karfiolrizs készítését ezen a linken megtaláljátok. A lilahagymát a karfiollal együtt teszem a serpenyőbe. Amit a képen láttok még, csupán díszítés: 2 szelet citrom és 2 salátalevél.

Jó éjt! 🙂

Karfiolrizs, ahogy mi szeretjük

Paleo főételek készítésekor a kezdetekben sokszor problémát szokott jelenteni a köret kérdése. Mert ugye se krumpli, se rizs. „Te jó ég, akkor mit eszel a húshoz?!?” Ebbe a kérdésbe többször belefutottam már. Pedig a lehetőségek tárháza tényleg szinte végtelen. Sokszor hallom azt is, hogy „pedig hát kell a változatosság a táplálkozásban”! Mert a krumpli vs. rizs tényleg állati változatos. Azt kell, hogy mondjam, a paleóra való áttérésem óta lett igazán sokrétű az étrendem. Ráadásul hajlamos vagyok egy-egy ízletes újdonság hatására a régebbiekről elfeledkezni, így ez a dolog még bőven fokozható is  lenne.

A karfiolrizs most az egyik kedvenc köretem. Be kell, hogy valljam, a rizst mindig is imádtam. Ha ízében nem is teljesen, de látványra akár össze is keverhető a két étel, ízben pedig szerintem a karfiol veri a rizst. Mielőtt bárki fintorogni kezdene, ebben a verzióban már nincs jellegzetes karfiolíze. A férjem például nem nagyon szereti a karfiolt, de ez a köret nagyon is elnyerte a tetszését.

tmp_P1110412-289023255

Hozzávalók:

  • 1 nagy karfiol
  • 2 evőkanál kacsazsír (vagy egyéb ízesebb zsír)
  • 2 kis-közepes fej vöröshagyma
  • 1 póréhagyma
  • só, bors

Elkészítés:

A karfiolt rózsáira szedem, megmosom, és aprítógépben kb. rizsszem nagyságúra aprítom. A vöröshagymákat apróra vágom, a póréhagymát karikákra, és megdinsztelem őket a zsíron. Hozzáadom a karfiolt, sóval, borssal ízesítem, és alacsony lángon, időnként megforgatva fedő alatt párolom, amíg megpuhul.

Tesztelve pörkölttel, sült májjal és sült csirkével, de én magában is imádom! 🙂