Tepsis sütőtökös fasírt

Az egész sütőtök mániám tulajdonképpen onnan indult, hogy vettem egy szép tököt „majd csak jó lesz valamire” alapon, aztán belebotlottam Márta húsos sütőtök pogácsájának receptjébe. Na, onnan nem volt megállás. Kétnaponta megsütöttem a pogácsát egy darabig, de nem sikerült ráunnom. Időközben alakítottam egy kicsit a recepten, például gyakran kihagyom belőle a sajtot, ami ugyan nagyon finom benne, de ugye mégsem teljesen paleo, és anélkül is tökéletesen megállja a helyét ez a fasírt. Szerintem két dolog dob rajta sokat, az egyik, hogy legyen benne elég hagyma, a másik természetesen a sütőtök… 🙂 Volt egy pár alkalom, amikor sietnem kellett az ebéd készítésével, akkoriban alakult úgy, hogy elvesztette pogácsa jellegét a dolog, nemes egyszerűséggel beszórtam a sütőtököt a tepsi aljába, rádobtam a húst, és mehet is a sütőbe… 🙂 A mai alkalom is egy ilyen volt, családi összejövetelre készültünk, és a torta készítése mellett mintegy mellékesen bedobtam sülni a fasírtot, hogy azért indulás előtt együnk még valamit. Mindig egy picit másképp készítem, sosem okoz csalódást, de ez a mai annyira jól sikerült, hogy mindenképpen megér egy posztot.

tmp_sutotokosfasirt-1853288587

Hozzávalók:

  • 1 kg pucolt sütőtök
  • 90 dkg darált sertéshús
  • 3 db kisebb fej vöröshagyma
  • 5 tojás
  • 1 ek pirospaprika
  • 2 csapott tk só
  • őrölt bors (5 tekerésnyi :-))

A sütőtököt vékony szeletkékre vágva a tepsi (25 x 35 cm) aljára helyezem, majd a fasírt hozzávalóit összegyúrom, és elosztom a tetején. 190 fokon bő fél órát sütöm. Ennyi. 🙂

tmp_sutotokosfasirt211956942618

A vacsoránk is ez volt, még mindig jól esett… A legjobb benne az, hogy nem igényel köretet, önmagában is teljes értékű élmény! 🙂

Print Friendly, PDF & Email

Egy hozzászólás “Tepsis sütőtökös fasírt” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .