Paleo csokoládé házilag

Egész életemben a csokiimádók táborát gyarapítottam, és ez most sincs másképpen. 🙂 Szerencsémre az utóbbi években a paleotól függetlenül inkább az étcsokoládék felé húztam, a fehéret (ami ugyebár sosem látott kakaót) pedig nem is szerettem. Nekem kompromisszumként olykor belefér, hogy eszem magas kakaótartalmú bolti étcsokit, de meg kell, hogy mondjam, össze sem lehet hasonlítani a házilag elkészíthető verzióval, ami sokkal finomabb (szerintem).

tmp_csoki2-566414978

A recept Pocak Pannának köszönhető. Amióta először kipróbáltam, rendszeresen készítem, akár táblás csokiként, kis módosítással muffin töltelékként, vagy egy kevés kókusztejjel hígítva csokimázként, öntetként. Ezt a mostanit azért készítettem, mert vendégek jöttek hozzánk, köztük egy kisfiú, akinek Mikulásra szántuk. Végül legalább akkora sikere volt, mint a banános pudingtortának, sőt amíg itt voltak a vendégek, készítenem kellett még egyet… 🙂 Szerencsére pillanatok alatt elkészül, így egyáltalán nem okozott problémát.

tmp_csoki182151160

Hozzávalók:

  • 50 g olvasztott kókuszzsír
  • 50 g kakaó
  • 40 g méz
  • vanília aroma (ízlés szerint más is lehet)
  • 1-2 ek. kókusztej (opció, én most csak azért tettem bele, hogy könnyebben tudjam a formákba kenni)
  • aszalt gyümölcs és/vagy valamilyen mag (én most aszalt meggyet használtam)

Az aszalt gyümölcs/mag kivételével a többi hozzávalót gépi habverővel alaposan kikeverem. Szilikonos bonbon forma vagy muffin forma aljába beleszórjuk a gyümölcsöt vagy magot, és rákenjük a csokit. Ha muffin formát használunk, vigyázzunk, hogy ne legyen túl vastag réteg. Hűtőbe téve megvárjuk, amíg megdermed (ha valamiért sietős, tegyük nyugodtan a mélyhűtőbe). Csak fogyasztás előtt vegyük ki, mert sajnos melegben könnyen olvad. Tovább bírja, ha nincs benne kókusztej, amikor táblás csokit készítek, nem szoktam beletenni.

Ha csak egy picit is szereted a csokoládét, ki kell próbálnod! 🙂

Print Friendly, PDF & Email

2 hozzászólás “Paleo csokoládé házilag” bejegyzéshez

  1. Szia!
    Kipróbáltam a csoki receptet, de nekem valami nem sikerült jól.
    A mézem már ki volt kristályosodva, ezért megmelegítettem, a kókuszolajjal együtt. Aztán ezt kevertem a kakaóporhoz. Viszont csomós lett, és a kókuszolaj is kicsapódott rajta. Mit csináltam rosszul, illetve miért történhetett ez? A leírásod alapján csak össze kell kutyulni mindent, gondoltam jó lesz így.
    Lehet, hogy a kakaót meleg kókusztejjel aztán a mézzel kellett volna összekeverni? Vagy mit csináljak másképp?
    Előre is köszönöm a válaszoldat 🙂

    1. Szia!

      Én is jártam már így egyszer-kétszer, hű de mérges voltam! 🙂 Aztán utánanéztem a dolognak, és úgy tűnik, a hőmérséklet különbségekkel van gond. Én néha a kókuszzsírt szoktam megolvasztani, ha nagyon kemény, és akkor járok így. Szóval a legjobb, ha minden hozzávaló egyformán szobahőmérsékletű.
      Ha mégis így járnál legközelebb is, egy tuti tipp: tedd turmixgépbe az összecsomósodott masszát, adj hozzá egy pici kókusztejet, és adj neki! Azelőtt volt, hogy kidobtam ezt az ehetetlen akármit, így viszont a világ legfinomabb, szupersima csokikrémjét kapod! 🙂

      Üdv:
      Niki

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .