Ha nagyon szeretnéd, a pakolást akár meg is eheted; erre én erős kísértést éreztem végig, olyan illata volt! 🙂 Másfél éve kezdtem a paleot, ami először abszolút csak az étkezésemre korlátozódott. Aztán egy olyan fél évvel ezelőtt rákaptam a natúr kozmetikumokra, és már nem tudok, de nem is szeretnék leszokni róluk… 🙂
Bevallom, a legnehezebb a hajápolás kérdése volt, mert itt azért egy kicsit macerásabb a művelet. Először a szódabikarbónás hajmosást próbáltam, ami alapvetően működött is, csak nagyon zavart, hogy nem habzik. Ráadásul akkor még nem lettem felvilágosítva, hogy az ecetes öblítőt a végén nem kell kimosni a hajból, én meg lelkesen mosogattam, így nem lett túl selymes a végeredmény. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mai napig nem vagyok tökéletesen meggyőzve arról, hogy az ecet nem árt a hajamnak, de mivel eddig nem tapasztaltam ilyesmit, és elővigyázatosságból beiktatok néha egy kókuszvajas-tojásos pakolást, egyelőre marad. 🙂
Szóval esetemben a hozzávalók a következők:
- 2 ek. szűz kókuszvaj
- 1 tojás sárgája
- folpack
- hajmosó szappan (Manna vagy Olivia Natural)
- kb. fél dl (lehetőleg alma) ecet
- 1 lavór víz
- narancs vagy citrom illóolaj
Na és a folyamat:
A pakoláshoz valókról tudni kell, hogy a hajam hosszú és elég sűrű, ez a mennyiség erre van kitalálva. A kókuszvajat, aminek nem mellesleg isteni illata van, összekutyuljuk a tojással, és alaposan bekenjük vele a hajunkat. Dunsztoljuk egy pár órán keresztül, ami annyit tesz hogy folpackkal betekerjük a fejünket (persze csak ahol a hajunk van 🙂 ), majd rácsavarunk még egy törülközőt is. Ezt a műveletet érdemes akkor csinálni, ha egyedül vagy otthon – mert elég viccesen fogsz kinézni, és kiröhögnek 🙂 – és van pár órád rá. Én 3-4 hetente igyekszem elvégezni.
Ezután jön a hajmosás a szappannal, amit, ha pakolással indítottunk, érdemes kétszer, akár háromszor is megejteni, hogy jó alaposan kimossuk a hajunkból a kencét. A szappant bő vízzel lemossuk.
Az öblítés nálam általában úgy néz ki, hogy beleöntöm az ecetet egy lavórba, felengedem vízzel, majd belecsepegtetem az illóolajat, és jól összekeverem a kezemmel. Ezután belehajtom a fejem a lavórba, és alaposan átöblítem. Néha két ecetes öblítést csinálok, akkor értelemszerűen csak a másodikban van illóolaj. Ezt a műveletet csináltam már úgy is, hogy palackokba tettem az öblítővizet. Úgy is működik, csak nehezebb alapos munkát végezni.
Nem mondom, hogy nem marad egy leheletnyi ecetszaga az ember hajának, de egyáltalán nem átható… 🙂 Az ecet-víz arányát egyébként érdemes mindenkinek egyénileg kikísérletezni, mert mindenkinél máshogy válik be.
A leginkább paleo megoldás persze az, ha csak vízzel mossa az ember a haját. 🙂 Egyébként állítólag működik, csak kell pár hét átállás. Erre az átállási időre amúgy az általam használt esetben is számítani kell, csak kicsit könnyebben viselhető… 🙂