Tojáslikőr paleo módra

Először is kiemelném, hogy alkoholmentes, ami természetes, hiszen alkohollal már nem is lenne paleo. Valamiért erre azonban kevesebben ugranak, mint arra például, ha mézet használ az ember lánya. 🙂 Ez utóbbit én továbbra is használom, és fenntartom, hogy ha valóban ritkán, keveset (és nyersen!) fogyasztunk belőle, sokkal természetesebb választás, mint bármelyik cukoralkohol. Fontos szempont persze, hogy miért paleózunk. Cukorbetegség, fennálló inzulinrezisztencia esetén nem javaslom. Hevítve szintén nem.

tojaslikor1_mini

Na de a lényeg: ez a tojáslikőr a nagymamám receptje alapján született, azzal a különbséggel, hogy a szükséges alkohol mennyiségét gyömbérteával (Sanyi ötlete! 🙂 ), a cukrot pedig mézzel és steviával helyettesítettem. A gyömbér visszaadja az alkohol pikánsságát, ráadásul picit nagyobb pohárból is kortyolgathatjuk… 🙂 Nagyon finom, csak valóban nehéz megállni egy pohárnál.

tojaslikor2_mini

Hozzávalók:

  • 4 tojás sárgája (egészséges, friss, mosott tojás!)
  • 10 dkg-nyi édesítés – nálam 5 dkg méz + 1/4 mk. stevia por (ha xilitet vagy eritritet használsz édesítéshez, őröld porrá!)
  • 2 dl gyömbértea (1 ek-nyi reszelt gyömbér leforrázva, áztatva 2 dl vízzel)
  • 2,5 dl sűrű kókusztej (Aroy-D vagy Real Thai)
  • 1 mk. őrölt vanília
  • 1 mk. gyömbérpor

tojaslikor4_mini

Elkészítés:

2 dl vizet felforralok, és 1 ek. aprított gyömbérrel teát készítek belőle. Hagyom kihűlni. A tojássárgáját az édesítővel habosra verem, egészen fehéredésig, ez pár percet igénybe vesz a legmagasabb fokozaton is (az eredeti recept még az elektromos kütyük térhódítása előtt született, 1 órányi felverési időt ír 🙂 ). Folyamatos keverés közben hozzáadom a többi hozzávalót is, majd hűtőbe teszem. Kész. 🙂

Közel 1 l tojáslikőr lesz ebből a mennyiségből (a térfogat a tojássárgák habosítása miatt nő meg), de rettentő gyorsan elfogy… 🙂

Ötlet: ha a kókusztejet habbá verve kevered bele, akkor hab fog kiválni a tetejére később (mint a képeken), ha nem, akkor szép homogén lesz.

tojaslikor3_mini

Jót tesz neki 1 napos érés, de vegyétek figyelembe, hogy gyorsan romlandó, éppen az alkohol hiánya miatt!

Boldog Karácsonyt! 🙂

Print Friendly, PDF & Email

Egy hozzászólás “Tojáslikőr paleo módra” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .