Sertéscomb szeletek hagymás sütőtökágyon

A tegnapi vacsora elsősorban arról szólt, hogy „gyorsan finomat!”. Hozzáteszem ez gyakran így van, főleg amikor este fél tízkor érek haza… 🙂 Jelenleg szabadságon vagyok, de tegnap egész nap nem voltam itthon, és most kivételesen nem volt kedvem sokat bíbelődni vele. Ilyenkor a legjobban a tepsis ételeket szeretem, amit csak betolok a sütőbe, és várom, hogy elkészüljön.

tmp_sertescomb_talalva_2-2040024382

Egy kis méretű sütőtálat kikentem vastagon házi sertészsírral, beleszórtam három felaprított vöröshagymát és kb. 30-40 dkg hámozott, felkockázott sütőtököt. Négy sertéscomb szeletet (bő fél kg volt) fűszereztem mindkét oldalán (só, bors, borsikafű, kakukkfű), és ráhelyeztem őket a sütőtökre, majd a tetejére tettem még a sertészsírból. Alufóliával lefedve 180 fokon sütöttem úgy 50 percig, majd levettem a fóliát, és pirulásig visszatoltam (ez is volt még egy bő fél óra).

tmp_sertescomb_sutes_elott204481774

A Sanyi nincs oda a sertéshúsért, de nem győzte dicsérni, és azt hiszem, egy kicsit kevesellte az adagot… 🙂

Print Friendly, PDF & Email

Lecsós csirkemáj karfiolrizzsel

A mai (illetve már a tegnapi) vacsora gyors volt, kiadós, és nagyon finom. 🙂 A gyorsasága elsősorban a Sanyi anyukájának köszönhető, aki rendszeresen ellát bennünet minden jóval, többek között gyakran kapunk tőle fagyasztott lecsót. 🙂 Így ezzel a részével sok dolgom nem volt, a máj és a karfiolrizs pedig mint tudjuk, hamar elkészül.

tmp_lecsos_maj_karfiolrizzsel886774300

A lecsót egy lábosban felolvasztottam, csak egy kevés vizet tettem alá, és amikor már 1-2 perce forrt, hozzáadtam a besózott csirkemájat. Körülbelül 10-15 perc alatt elkészült. A karfiolrizs receptjét itt olvashatjátok. Vacsorára, ebédre is ajánlom! A karfiolrizs szerintem nagyon jól passzol a májhoz.

Print Friendly, PDF & Email

Parasztreggeli – egy kicsit másképpen

Tegnap este hazafelé a vonaton azon gondolkodtam, hogy kedvem lenne valami finom vacsorát készíteni, viszont gyakorlatilag szinte semmi sincs otthon. Tekintve, hogy a közelemben lévő boltok este fél tízkor már nemigen tartanak nyitva, esélyem sem volt bármit is beszerezni. Hazaérve tehát felkutattam, mi van a konyhámban, és a következőket találtam: az elmaradhatatlan sütőtök, fekete erdő sonka, maradék kolbász, hagyma, tojás. A tojásrántottát szerencsére a mai napig imádom, rengeteg változatát készítettem már, de most valami másra vágytam, így a tojás úgy ahogy van, végül kimaradt belőle. A többi viszont mind felhasználásra került, és annyira ízlett a végeredmény, hogy biztosan máskor is elkészítem.

tmp_parasztreggeli2-1448441821

Hozzávalók:

  • kb. 60 dkg hámozott sütőtök
  • 4 kis fej vöröshagyma
  • házi kolbász (nem mértem, de kb. 30 cm-es darab lehetett)
  • kb. 8 dkg fekete erdő sonka
  • 1 ek. sertészsír
  • 1/2 tk. só
  • bors

A sütőtököt apró darabokra, a hagymát durvára vágtam, és a zsíron egyszerre pároltam őket, közben a sóval és a borssal fűszereztem. Mikor a tök megpuhult, beleszórtam a karikákra vágott kolbászt, és még egy kicsit együtt pirítottam a tökkel. Közben a sonkát csíkokra vágva külön megpirítottam, és az elkészült étel tetejére szórtam.

tmp_parasztreggeli-185364198

Azért kapta csak a parasztreggeli nevet, mert ránézésre nagyon emlékeztetett a klasszikus verziójára, de mint a mellékelt leírásból kiderül, valójában vacsorára készült. Igaz, ami igaz, a mai reggelim is ez volt. 🙂
A kolbász, amiből készítettem, egy kicsit csípős volt, így nagyon jól passzolt mellé a kissé édeskés, leveses sütőtök. Na de mint tudjuk, a sütőtök mindenhez passzol! 🙂

Print Friendly, PDF & Email

Répás husifalatok az esti tévézéshez…

Ez nem egy különleges, vagy bonyolult recept, inkább maga a kivitelezés az érdekes benne. Bár nagyon finom zöldség- és gyümölcschipseket lehet készíteni, ha még nem vacsoráztunk, akkor helyettük szerintem ez az ideális választás a tévé előtti csipegetéshez. 🙂 Pontos receptet nem is írnék, nem ez a lényeg.

tmp_repas_husifalatok4821866395

Készítünk egy nekünk tetsző fasírt alapot, hozzákeverünk reszelt répát, vagy bármilyen egyéb zöldséget, és egy nagy, sütőpapírral bélelt tepsibe elosztjuk a masszát. Nekem egy ilyen nagy tepsire egy 400g húsból, egy répából és három tojásból álló keverék jutott, így szép vékonyra tudtam simítani. 180 fokon addig sütöttem, amíg szépen megpirult a teteje, majd kivéve megfordítottam a húslapot, és visszatettem, hogy megpiruljon a másik fele is. A fordítás szerintem maximum 2 részletben megoldható, elég jól összeáll a massza. Nem mondom, hogy ropogós lesz, de nagyon jót tesz neki a kétoldali pirítás. Ha kész, kis darabkákra vágjuk, és szalvétával bélelt tálba borítjuk.

tmp_repas_husifalatok2312068519

Megkockáztatom, hogy vendégségben sós „sütinek” is megteszi. 🙂 Az egyetlen hátránya, hogy az ember lánya hajlamos belőle sokat fogyasztani, ha nem veszik el előle a tálat. 🙂

Print Friendly, PDF & Email

Elmira-féle kakaós-mézes, almával bolondítva

A Mezei Elmira és Szendi Gábor által közösen szerkesztett első paleolit szakácskönyvben található ennek a sütinek az alapreceptje. Csak apró módosításokat végeztem rajta, mint például, hogy lecseréltem a vajat kókuszzsírra, illetve az eredeti receptben nem szerepel az alma, ami szerintem sokat dob rajta (bár a tészta önmagában is finom). Így Karácsony közeledtével különösen aktuális, ünnepi hangulatot teremt a lakásban.

Sütőbe tolás előtt
Sütőbe tolás előtt

Hozzávalók:

  • 15 dkg őrölt mandula
  • 5 dkg őrölt kókuszreszelék
  • 5 dkg őrölt szezámmag
  • 8 dkg kókuszzsír
  • 4 tojás
  • 2 ek. méz
  • 1 ek. kakaópor
  • 2 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék
  • 1 púpos ek. eritrit
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 0,5 kg hámozott, szeletelt alma
  • 1/2 kávéskanál fahéj
  • 2 ek. darált törökmogyoró

A kókuszzsírt kikevertem a kakaóval, a mézeskalács fűszerrel, a mézzel és az eritrittel, majd hozzáadtam a tojásokat. A többi száraz hozzávalót összevegyítettem, és a masszához kevertem. Egy kb. 20×30 cm-es tepsit kikentem kókuszzsírral, az alját betakartam az almákkal, meghintettem a fahéjjal, és elegyengettem rajta a tésztát. A tetejét megszórtam a törökmogyoróval. 180 fokos sütőben 25 percig sütöttem.

tmp_almas_mezes_kakaos-2054047549

Mi most vacsorára fogyasztottuk, gyorsan elkészült, nagyon finom lett, és ugye mondanom sem kell, milyen illatok lengték be a lakást? 🙂

Print Friendly, PDF & Email