Gesztenyelisztes paleocsinta

Régóta szemeztem vele, tegnap próbáltam ki először. Most már bánom, hogy nem hamarabb… Ez az első olyan palacsinta recept – a hagyományosat is beleértve -, aminek a tésztáját egyszer sem sikerült elszakítanom sütés közben! Sosem szerettem palacsintát sütni, pont azért, mert kevés volt a sikerélmény. Nálunk ez a Sanyi specialitása volt mindig, most lehet, hogy megnyertem ezt is. 🙂 Szóval nem szakad, és nagyon finom! 🙂 Az eredeti leírásban nem szerepel semmi édesítő, én sem tettem bele. A gesztenye- és kókuszliszt önmagában is elég édes nekem, a töltelékről nem is beszélve.

tmp_palacsinta1-2040806369

A recept Seffer Lilla oldaláról való, a képekre kattintva is megtaláljátok. Nem változtattam rajta szinte semmit, annyi, hogy vizet kevesebbet kívánt nálam a tészta, de gondolom, ez attól is függ, ki mekkora kanállal méri a liszteket.

tmp_palacsinta21479171897

Múlt hétvégén Vértessomlón voltunk a Templom Fesztiválon, onnan szereztünk be nyírfacukros termelői őszibarack lekvárt, nagyon finom volt hozzá. 🙂

Rántott máj szezámos bundában

Korábban kísérleteztem már paleo rántott csirkével, akkor a szezámmag helyett őrölt mandula volt a külső borítása a husinak. Az is nagyon fincsi volt, de tekintve, hogy imádom a szezámmagot, nálam most ez a kedvenc. 🙂 Tegnapelőtt sült sertésmájat ettünk velővel, együtt vásároltunk be hozzá, és Sanyi jó szokásához híven vagy egy hétre való adagot kért a pultnál. Na jó, végül így két részletben elfogyasztottuk, a lényeg, hogy a sült májhoz már nem fűlt a fogam, valami más ízre vágytam. Tegnap este elég későn értem haza, így a köret már el is maradt, de a máj elkészült (úgy éjfél előtt egy kicsivel), és nagyon fincsi lett! Sajnos a kép nem a legjobb, ez főleg a fáradtságomnak köszönhető, nézzétek el nekem! 🙂

tmp_rantott maj1131547573

Szóval a sertésmájat olyan 1 cm vastag szeletekre vágtam, és szezámlisztbe, sózott tojásba, majd őrölt szezámmagba forgattam, és kókuszzsírban sütöttem ki közepes lángon. A végén elfogyott a szezámlisztem, így kókuszliszttel helyettesítettem – nem lehetett megmondani, hogy melyik melyik, amikor ettük, úgyhogy használjátok bátran!

Sütőtökös kocka mandarinos csokoládékrémmel

Amíg még van valamirevaló használható sütőtök a piacon, igyekszem élni a lehetőséggel. 🙂 Ez a süti eredetileg reggeli süteménynek készült, krém nélkül, végül inkább amolyan vendégváró falat lett belőle. Az igazság az, hogy a tészta önmagában picit fújtós lenne a kókusz miatt, de a krém ezt remekül ellensúlyozza, illetve a díszítésnek szánt mandarin is besegít, így már posztolásra érdemesnek éreztem a végeredményt. 🙂 Azért nem kell ám megijedni tőle, krém nélkül is simán betoltuk a tepsi felét… 🙂

tmp_sutotokos suti 2-2003999524

Hozzávalók a tésztához:

  • kb. 50 dkg hámozott sütőtök
  • 20 dkg apró (vagy apróra darált) kókuszreszelék
  • 8 dkg kókuszliszt
  • 3 ek. eritrit
  • 4 db tojás
  • 1 mk. gyömbér
  • 1 ek. kókuszzsír
  • 1-1,5 dl kókusztej
  • 1 mk. szódabikarbóna

A sütőtököt aprítógépben alaposan ledaráltam, a tojásokat az eritrittel és a zsírral felvertem, a száraz hozzávalókat elegyítettem, majd mindent összekevertem. Egy kb. 25 x35 cm-es, kókuszzsírral kikent tepsi aljába nyomkodtam a tésztát, és 180 fokon 30 percig sütöttem.

tmp_sutotokos suti 1-269666273

Hozzávalók a krémhez:

  • 4 db avokádó
  • 2 db banán
  • 4 db mandarin (magozva) + 3-4 db a díszítéshez
  • 6 ek. kakaó
  • 2 púpos ek. kókuszzsír
  • 6-8 ek. eritrit

Minden hozzávalót egy tálba tettem, és krémesre turmixoltam.

Mikor a tészta kihűlt, rákentem a tetejére a krémet, és hűtőbe tettem kicsit dermedni. Tálaláskor felkockáztam, és a tetejüket 1-1 gerezd mandarinnal díszítettem.

Paleo tejes pite eperrel

Ma reggel azzal ébredtem, hogy valami brownie-szerű süteményt ennék, csak kakaómentesen… 🙂 Mostanában többször készítettem paleo csokit, a kakaóból egy időre elegem lett, viszont imádom a brownie finom, krémes állagú tésztáját. Ez a tejes pite született belőle, nekem nagyon ízlik, három nagy szelettel betoltam reggelire. 🙂

tmp_tejes pite 1a-2003999524

Hozzávalók:

  • 15 dkg finomra darált mandula
  • 5 dkg kókuszliszt
  • 1/2 mk. szódabikarbóna
  • 3 tojás
  • 5 dkg kókuszzsír
  • 10 dkg eritrit
  • 1 tk. vanília aroma
  • 1,5 dl kókusztej
  • 1 banán
  • 25 dkg (fagyasztott, kiolvasztott) eper

tmp_tejes pite 2a-269666273

Az eritrit kivételével összekevertem a száraz hozzávalókat. A tojást az eritrittel és az aromával habosra vertem, hozzáadtam a kókuszzsírt is, majd beleöntöttem a lisztkeveréket. Alaposan összekevertem, felöntöttem a tejjel, és hozzáadtam a péppé nyomott banánt is. Összekutyultam, és kókuszzsírral kikent, kis méretű tepsibe simítottam a tésztát. A tetejére tettem az epreket, és 175 fokon 45 percig sütöttem (az utolsó 10 percben légkeverésen ment a sütő, hogy ne égjen meg a teteje).

„Túrós”-gyümölcsös paleo kosárkák

Ezt a receptet ismét a helyzet szülte, a története a következő: hivatalosak voltunk apukámékhoz tegnap egy nagy családi karácsonyozós ünneplésre. Természetesen szerettem volna vinni magammal valami fincsi paleo sütit. A terv a málnás-túrós paleo kocka volt, de miután leghamarabb előző este tíz-tizenegy körül tudtam volna nekiállni, abban maradtam magammal, hogy majd másnap délelőtt megpróbálom összehozni, legrosszabb esetben csak karácsonyi teasütemény lesz belőle, az úgyis hamar készen van. Sikerült reggel elég későn felkelnem, így a torta ötletét elvetettem, viszont azon kattogott az agyam, hogy hogyan lehetne mégis elsütni a paleo túró poént. Így jutott eszembe, miután nekiálltam a teasüti összeállításának, hogy talán ha kihagyom belőle a kókuszzsírt, akkor nem folyik szét sütés közben a tészta, és a muffin formákat kibélelve vele, talán úgy is marad. Ezeket a kosárkákat azután bármivel megtölthetem. Így is lett, és nagyon kis mutatós, finom desszertet sikerült összehozni.

tmp_kosarkak4391138976

Hozzávalók a tésztához:

  • 14 dkg mandula
  • 8 dkg szezámmag
  • 8 dkg kókuszreszelék
  • 2 ek. kókuszliszt
  • 4 tojás
  • 1/2 mk. szódabikarbóna
  • 4 ek. eritrit
  • 2 ek. méz
  • 4 mk. fahéj
  • 2 mk. gyömbér
  • 4 tk. kakaó

A magokat aprítógépben finomra őröltem, hozzáadtam a többi szárazanyagot, a tojásokat kikevertem a mézzel és az eritrittel, majd minden hozzávalót összekevertem. A masszát muffin formákba nyomkodtam, vékonyan az aljához, és a falához tapasztottam. Azért ne legyen túl vastag, mert a szódabikarbóna miatt picit meg fog duzzadni a tészta. 175 fokon kb. 15 percig sütöttem őket.

tmp_kosarkak31774137499

A túrókrém hozzávalói:

  • 20 dkg paleo túró (most kisebb tojásaim voltak, ennyi lett belőle)
  • 200 ml Cocomas kókuszkrém
  • 4-5 ek. kókuszzsír
  • 4-5 ek. paleo édesítő (én mézet használtam)
  • vanília aroma
  • 2 tojás sárgája
  • 1 citrom héja
  • kevés citromlé (kb. 1 mk.)

A hozzávalókat alaposan összekevertem, és 1/2-1 órára hűtőbe tettem dermedni. A kihűlt kosárkák aljára 3-3 szem epret/málnát tettem, és megtöltöttem őket a túrókrémmel. A tetejükre étcsokit reszeltem.

Nagyon finom, kiadós és mutatós vendégváró. 🙂