Fahéjas-banános pudingtorta

Amióta elkészítettem az isteni banánturmixomat, és rájöttem, hogy turmix és turmix között is van különbség, na azóta foglalkoztat a gondolat, hogy ebből valami többet is ki lehetne hozni. Igazából nem is kellett nagy erőfeszítést tenni hozzá, egyszerűen csak csináltam neki egy alapot, és megkötöttem a folyadékot egy kis zselatinnal.

tmp_torta32068106063

Az alap hozzávalói:

  • 10 dkg mandula/kesudió/mogyoró
  • 10-12 szem datolya
  • 1 ek. kókuszzsír
  • ha aszalt a datolya, akkor 1-2 ek. víz

Ha aszalt datolyát vásárolsz, ellenőrizd, hogy ne legyen rajta glükózszirup! A hozzávalókat aprítógépben összedolgoztam, és egy 18 cm-es, folpackkal kibélelt tortaforma aljába simítottam.

tmp_tortaszelet2-1171599327

A puding hozzávalói:

  • 4 db banán
  • csipetnyi stevia por (opció, kóstold meg, hogy elég édes-e nélküle)
  • 1 teáskanál fahéj
  • 1 kávéskanál őrölt vanília
  • 4 dl házi kókusztej
  • 1 zacskó zselatin fix VAGY 1,5 evőkanál zselatin por pici vízben oldva, és a kókusztejhez keverve

Turmixgépben az egészet alaposan összemixelem, az alapra öntöm, és minimum 3 órára hűtőszekrénybe teszem. A tetejét fahéjjal szórtam meg.

Gyors, olcsó, finom! Mi kell még? 🙂

Print Friendly, PDF & Email

Isteni banánturmix

Az egyike a legegyszerűbb, leggyorsabb és legfinomabb paleo édességeknek. Gyakorlatilag már a hozzávalók garantálják a sikert, hiszen mi rossz sülhet ki abból, ha banánt, kókusztejet, egy kis mézet összeturmixolunk, és megkoronázzuk egy kevés fahéjjal? Ugye, hogy ugye?

tmp_P11107911956760377

A hozzávalók:

  • 4 banán
  • annyi házi kókusztej, hogy 1l legyen a végeredmény
  • 1 ek. méz
  • vanília aroma
  • őrölt fahéj a tetejére

A fahéj kivételével őrült módon összeturmixoljuk a hozzávalókat, így jó habos lesz. Poharakba töltjük, és meghintjük fahéjjal.

A Sanyi kanalat is kért hozzá, mert úgy tovább tart… 😉

Print Friendly, PDF & Email

Málnahab

Ma rakott kelt vacsoráztunk, és mintegy melléktermékként készült ez a málnahab, ugyanis megmaradt 5 tojás fehérjéje, amit azért nem árt mielőbb felhasználni. Finom, könnyű levezetés volt.

tmp_malnahab1775972266

A hozzávalók:

tmp_P11107701956760377

A kókusztejet összeturmixoltam a málnával (a kettő összesen volt 5 dl) és 3 ek. eritrittel, és alacsony lángon feltettem melegedni, közben 1 tk. eritrittel és egy csipet sóval habbá vertem a fehérjét. Mikor a málna elkezdett gyöngyözni, félrehúztam, és gyors mozdulatokkal egy fakanállal alaposan elkevertem benne a tojásfehérjét. Nem vette fel az összes folyadékot, mint az a képen is látszik, de ettől még egyáltalán nem lett rossz. 🙂

Hűtve fogyasztottuk, nehéz volt kivárni… 😉

Print Friendly, PDF & Email

Sütőtökös pohárkrém

Desszertnek indult, aztán rájöttem, hogy reggelinek sem utolsó. Még mindig nem tudok szabadulni a sütőtök-mániámtól, ráadásul a Sanyi valamelyik nap beállított három hatalmas darabbal. Valamit csak kell kezdenem velük… 🙂

Az ötlet onnan származik, hogy még amikor anno utánanéztem, hogyan is kell egy valamirevaló sütőtöklevest összehozni, néhány sütőtökös puding receptbe is belebotlottam. Most nem kerestem elő őket, igyekeztem megint csak abból gazdálkodni, amim van. Először fahéjjal és szegfűszeggel szerettem volna párolni a tököt, a végén talán kevertem volna bele egy kis gyömbért is, de csalódottan vettem tudomásul, hogy a fahéjam elfogyott. Ellenben találtam egy régről maradt mézeskalács-fűszerkeveréket a szekrényben. A szavatosságát ne firtassuk, de megillatoztam, és nagyon is szavatosnak tűnt… 🙂 Végül is mi bajom lehet belőle? Így aztán “all in one” megoldódott a problémám.

tmp_P11107391624408585

Hozzávalók:

Elkészítés: a sütőtököt a kókuszzsíron a mézeskalács-fűszerrel puhára pároltam. Mikor már nem volt forró, turmixgépbe téve az összes többi hozzávalóval összeturmixoltam. A kókusztejből annyit tegyetek bele, hogy valamivel hígabb legyen, mint amilyen végeredményt szeretnétek, mert a kókuszzsír miatt hűtőbe téve szilárdulni fog.

tmp_P1110740-763835466

Mire elkészült, és kihűlt a hűtőben, már késő este lett. A Sanyi először tétovázott, hogy egyen-e, mert eléggé tele volt a vacsitól, és már fogat is mosott. Aztán abban maradtunk, hogy legalább kóstolja meg a kedvemért, hogy posztolható-e a dolog. A végén csak-csak elfogyott két pohárral… 🙂

Nagyon fincsi, na és az illata…! 🙂

Print Friendly, PDF & Email

Paleo brownie

A brownie volt a kedvenc süteményem… pontosabban: a brownie a kedvenc süteményem! 🙂 Nem tudom, miért, mégsem próbáltam ki eddig a neten fellelhető paleo brownie receptek közül egyiket sem. Valamelyik nap viszont nagyon megkívántam, és nem akartam azzal hergelni magam, hogy nincs itthon valamelyik hozzávaló, így megpróbáltam magamtól összedobni egyet. Az eredmény: illatos, kakaós, krémes, nagyon finom! 🙂 Nyersen az íze a sport szeletre hasonlított, talán majd ebből is ki lehet még hozni valamit… 🙂

tmp_brownie6-97912955

Hozzávalók:

  • 10 dkg finomra őrölt mandula
  • 5 dkg kókuszliszt
  • 5 dkg kakaópor
  • 3 tojás
  • 12 dkg eritrit
  • 10-12 dkg kókuszzsír
  • rumaroma
  • kb. 3 dl magtej (én kesutejet használtam)
  • 1 banán

A tojást kikeverem az eritrittel és a rumaromával, hozzáadom a kókuszzsírt is. A kakaót, mandulát és kókuszlisztet összekeverem, és a magtejjel felváltva a tojáshoz öntöm. A lényeg, hogy egy nagyon lágy masszát kapjak. A banánt péppé nyomva keverem bele. Kókuszzsírral kikent kis méretű tepsiben 175 fokon kb. 30 percig sütöm, hogy a belseje még lágy legyen.

Az öntet 3 banán és 500 g fagyasztott sárgabarack összeturmixolásával készült, nagyon finom lett, de ezt a részét mindenkinek a fantáziájára bízom! 🙂

Print Friendly, PDF & Email