Fonott fokhagymás sertésszűz

Ehhez a recepthez most sokat nem fűznék hozzá, este volt, éhesek voltunk,  megsütöttem, megettük… 😀 Sokat nem kell szórakozni vele, és nagyon finom! 🙂 Ráadásul elég mutatós, vendégeknek is nyugodt szívvel tálalható!

tmp_fonott sertes 42108529384

Hozzávalók:

  • 1 sertésszűz
  • 6 szelet császárszalonna
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • bors
  • 2-3 evőkanál zsír

tmp_fonott sertes 6127498239

A hús végeit egyben hagyva, a közepét három csíkra vágtam. Sóztam, borsoztam, és belefontam a császárszalonnát. Egy evőkanál zsírban elkevertem a szétnyomott fokhagymagerezdeket, bekentem vele a hús tetejét. Kizsírozott tepsibe tettem, aláöntöttem kb. 0,5 dl vizet, és alufóliával lefedtem. 200 fokon 50 percig sütöttem, majd levettem róla az alufóliát, és egy sínnel feljebb helyezve pirosra sütöttem (kb. 15-20 perc, én grill fokozaton csináltam, néha meglocsoltam a levével). Karfiolrizzsel tálaltam.

Húsos zöldségfelfújt

Tegnap este azon gondolkodtam, melyik husit olvasszam fel a mélyhűtöttek közül. Végül a darált húsra esett a választás, részben mert talán a leggyorsabban olvad fel, részben mert a legegyszerűbbnek tűnt elkészíteni. A Sanyi nem dobta tőle a hátasokat, mondta, hogy miatta igazán nem muszáj… végül persze egyáltalán nem bánta meg. Olyannyira, hogy a vacsora alatt minden második mondata az volt, hogy „Ezt muszáj feltenned a blogra, nagyon finom!”. 🙂 Az igazsághoz hozzátartozik, hogy talán soha nem születik meg a recept, ha pár hónapja nem készítem el Elmira fűszeres karfiolpüréjét, ami mély nyomokat hagyott bennem. 🙂

tmp_husos felfujt 3737666818

Hozzávalók:

  • 1/2 kg darált sertéshús
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • bors
  • kakukkfű
  • bazsalikom
  • 1,5-2 fej zeller (gondolom, más zöldség is megteszi, én ezzel készítettem)
  • 4 pici (vagy egy nagy) sárgarépa lereszelve
  • 2 ek. (nálam mangalica) zsír
  • 1 ek. kókuszzsír
  • fehér bors
  • csipet szerecsendió
  • 4 db tojás
  • majoranna
  • kemény sajt a tetejére

A húst a fűszereivel (só, bors, kakukkfű, bazsalikom) és a szétnyomott fokhagymával összeforgatom tűz felett, majdnem készre sütöm. A zellert kis darabokra vágva megfőzöm, amikor megpuhult, a zsírokkal és a fűszerekkel (só, fehér bors, szerecsendió) egy botmixer segítségével alaposan összeturmixolom (ez maga a zellerpüré :-)). A pürébe belekeverem a tojások sárgáját, majd hozzáadom a húst és a reszelt sárgarépát is. A tojások fehérjéjét csipetnyi sóval kemény habbá verem és óvatosan összeforgatom a masszával. Kókuszzsírral kikent tepsibe öntöm, a tetejét megborsozom, és majorannával elkevert reszelt kemény sajttal szórom be vastagon. 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütöm.

tmp_husos felfujt 12108529384

Isteni! 🙂

Karfiolrizzsel töltött hústekercs

Gyors, mégis különleges vacsorát szerettem volna összehozni, azt hiszem, sikerült. 🙂 Reggel már a tekercs ötletével keltem, és bár tartottam kicsit a kivitelezéstől, végül összejött. Gondolkodtam rajta, hogy megpároljam-e a karfiolrizst sütés előtt, végül nem tettem, de ha puhább, krémesebb töltetet szeretnétek, pároljátok nyugodtan! Igazából nem akartam elvenni az „erejét”, annyira gyönyörű, egészséges karfiol volt, hogy sajnáltam még belevágni is… 🙂

tmp_hustekercs2-1256765586

Hozzávalók:

  • 90 dkg darált sertéshús
  • 4 db tojás
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • bors
  • 1 ek. pirospaprika
  • 1 fej karfiol
  • 1 ek. provance-i fűszerkeverék
  • kevés olívaolaj az alufólia kenéséhez

A karfiolon és a fűszerkeveréken kívül a többi hozzávalót alaposan összegyúrtam. Kiterítettem az asztalra két nagy, erős alufólia lapot (fedésben), megkentem őket olívaolajjal, és elegyengettem rajtuk a húsmasszát úgy, hogy kb. 1 cm vastag téglalapot kapjak. A karfiolt rózsáira szedtem, és aprítógépben kis darabkákra őröltem, hozzákevertem egy teáskanálnyi sót, és elterítettem a massza tetején. Végül megszórtam a provance-i fűszerkeverékkel.

tmp_hustekercs11600676688

Az alufólia segítségével óvatosan feltekertem, majd mivel esélytelen lett volna anélkül tepsibe tennem, és a húst egyben tartanom, így végül rajta is hagytam a tekercsen, bebugyoláltam vele, kétoldalt lezártam. Két lapos fakanál segítségével tornáztam át a tepsire. 190 fokon 40 percig sütöttem így, majd kibontottam a csomagolásból, és barnulásig (kb. még fél óra) visszatettem.

Egy jó tanács: ha ugyanezzel a mennyiséggel dolgoztok, inkább két tekercset készítsetek belőle, mert nekem – valószínűleg a súlyának köszönhetően – szétnyílt egy részen a teteje. Egyébként csinos is, finom is, és a köretről is le van a gond! 🙂

Frissítés: előre megpárolva a karfiolt nem kell alufóliába csomagolni a húst. Megkenitek a tekercs tetejét egész tojással, és először 200 fokon 30 percig normál módon sütitek, majd feljebb téve a tepsit még 15 percig pirítjátok a tetejét.

Szalonnába göngyölt, paradicsompürével töltött sertésszűz

Valamelyik nap beszereztünk egy szép sertésszűz darabot. Amikor sertéshúst készítek, mindig arra törekszem, hogy lehetőleg ne legyen száraz a végeredmény, ami sajnos nem mindig jön össze, de a jó szándék megvan… 🙂 Itt most összesen három oldalról támogattam meg ezt a dolgot. Az egyik, hogy a pardicsomos szósszal együtt sütöttem, a másik, hogy az egészet bebugyoláltam császárszalonna szeletekkel, a harmadik pedig, biztos, ami tuti, hogy brokkolipürét készítettem hozzá. 🙂

tmp_szalonnas_sertesszuz_2-130185436

Hozzávalók (2 főre):

  • kb. 65 dkg-os sertésszűz darab
  • 10-12 szelet császárszalonna
  • zsír a sütőtál kikenéséhez
  • bors
  • 3 paradicsom
  • 1 tk. mustár (én mustármagosat használtam)
  • 1 gerezd fokhagyma

A húst megmostam, sóval, borssal fűszereztem, és hosszában bevágtam (igyekeztem egy picit üregesre kialakítani, több-kevesebb sikerrel). A sütőtálat kikentem zsírral, és keresztben belefektettem a szalonnaszeleteket. A paradicsomokat meghámoztam, és összeturmixoltam a mustárral, fokhagymával, sóval, borssal. A húst a tálra fektettem, beletöltöttem a paradicsomos szószt, és beburkoltam a szalonnákkal. Mivel nekem épp, hogy csak összeért a tetején a két szalonnavég, hogy ne csússzon szét, a tetejére tettem még keresztben 3 bacon szeletet. Először 200 fokon sütöttem 15 percig, majd 180 fokon még kb. egy órát.

tmp_szalonnas_sertesszuz_5-1597195496

Egyáltalán nem lett száraz, finoman megpuhult, és jó választás volt hozzá a brokkolipüré.  🙂

Figyelem! Autoimmun betegeknek a paradicsom nem fér bele a paleoba!

Sertéscomb szeletek hagymás sütőtökágyon

A tegnapi vacsora elsősorban arról szólt, hogy „gyorsan finomat!”. Hozzáteszem ez gyakran így van, főleg amikor este fél tízkor érek haza… 🙂 Jelenleg szabadságon vagyok, de tegnap egész nap nem voltam itthon, és most kivételesen nem volt kedvem sokat bíbelődni vele. Ilyenkor a legjobban a tepsis ételeket szeretem, amit csak betolok a sütőbe, és várom, hogy elkészüljön.

tmp_sertescomb_talalva_2-2040024382

Egy kis méretű sütőtálat kikentem vastagon házi sertészsírral, beleszórtam három felaprított vöröshagymát és kb. 30-40 dkg hámozott, felkockázott sütőtököt. Négy sertéscomb szeletet (bő fél kg volt) fűszereztem mindkét oldalán (só, bors, borsikafű, kakukkfű), és ráhelyeztem őket a sütőtökre, majd a tetejére tettem még a sertészsírból. Alufóliával lefedve 180 fokon sütöttem úgy 50 percig, majd levettem a fóliát, és pirulásig visszatoltam (ez is volt még egy bő fél óra).

tmp_sertescomb_sutes_elott204481774

A Sanyi nincs oda a sertéshúsért, de nem győzte dicsérni, és azt hiszem, egy kicsit kevesellte az adagot… 🙂